Pápa, a barokk kisváros

Esőben indultam Pápára, mai kirándulásom célpontjára. De  az időjárás kegyes volt, az enyhe szél elfújta az esőfelhőket, és igazi kirándulóidő alakult ki. A barokk kisvárosban már többször jártam, de valahogy nem sikerült felfedeznem szépségeit, leginkább átutazóban, illetve a Várkert Termálfürdőben jártam. A Főtér totálisan fel van bontva, épül szépül a város tere, a látványterv alapján autóközlekedés ki is lesz tiltva, szép térköves, padokkal fákkal komponált tér lesz belőle. Az építkezéseken áthaladva a téren álló szürke Római Katolikus Nagytemplomnál kezdtem a látnivalókat. A kissé izzadt fiatalember 500 Ft belépő ellenében lelkesen mesélt a templom történetéről. Esterházy Károly egri püspök építtette barokk stílusban. A tervezésben Fellner Jakab is részt vett, ugyanúgy mint a Csákvári kastély tervezésénél, illetve a Pápai Esterházy kastély terveihez is az ő neve fáűződik. (Ez a Jakab tudhatott valamit)

A barokk templom belső kissé furcsa, főként a szürke szín dominál benne. Sok süttői márványt láttunk, meg pápai ereklyéket, mely egy felékszerezett római katona csontváza, és malachit kegytartót, vagy valami ilyesmit. A templom szürkéje és tömjénillata nyomasztó hatással volt rám, nem beszélve a fiatalember illatáról. De ettől függetlenül élveztem az előadását, igaz, a 72 m magas toronyba már nem kísért el. Nem számoltam, de elvileg 105 lépcső van, persze csigalépcső. A többi látogató nem is vállalkozott rá. Szédítő volt felmenni, szó szerint. Igaz szép a kilátás, de engem jobban aggasztott a csigalépcső utáni szuvas falépcsők és gerendák állapota. Reméltem nem most adja meg magát.
A templom után a kastély meglátogatása következett. A belépő 1500 Ft, óránként indulnak csoportok, de a neten lehet tájékozódni. http://www.esterhazykastely.papa.hu/
A kastély szabálytalan kialakításáról megtudtuk, hogy a Garaiak által 1400-as években épült pápai vár az alapja, ezért ilyen a formája. Esterházy Ferenc, aki öröklés útján jutott a kastélyhoz, az 1700-as években építette át barokk stílusú pompás kastéllyá. A tervezőt már ismerjük. Sajnos a kastély 1945-ben a szovjet csapatok lakhelye volt, sorsa hasonló a csákvárihoz, enyészeté lett minden. Most az uniós pályázatoknak köszönhetően látogatható, szépen felújított részek is vannak már.
Az idegenvezető kishölgy rendkívül jól vezette a csoportot, szépen, érthetően és tagoltan beszélt, így élvezetes volt a kastélylátogatás. Először a felújítatlan termeket láttuk, majd lementünk a hatalmas barokk pincébe. A pince egészen a kastély alján húzódik, sajnos az is felújításra vár. A tervek szerint 2013-ra megszépül a kastély.  Fotózni csak 3000 Ft-os fotójeggyel lehetett volna, így csak pár külső képpel tudok szolgálni.

A pince után a kastélykápolnát néztük meg, gyönyörű volt, Europa Nostra díjat érdemelt. Jelenleg könyvtár működik benne.
Ezután az emeleti  felújított részeken folytattuk utunkat, nádor terem, nagyebédlő, ősök csarnoka. Nem tudtam, hogy a nemesek általában háromszor festették le magukat, gyermekként, ifjúként, és érett korukban. Mivel nagyon kevés bútorzat maradt meg, jópofa ötletnek tartom, hogy korhű ruhába öltözött színészekkel próbálják a grófi enteriőrt bemutatni. Rövid jeleneteket adtak elő, amint a gróf levelet ír, vagy éppen sakkozik. Az ötlet mindenképpen színesíti a programot.
Érdekes volt, és sajog az embe szíve, hogy mennyire kár volt így elpocsékolni értékeinket.
A kastélyt hatalmas nyitott park veszi körül, ahol remek sétákat lehet tenni az öreg fák között.
A kastély után rövid sétát tettem a főutcán, ahol szinte minden házon van műemlék tábla, vagy mert barokk vagy copf vagy klasszicista stílusú műemlék, vagy mert éppen benne járt Jókai, Petőfi vagy éppen Liszt Ferenc. Pápáról tudjuk hogy diákváros is, ezért fordult meg sok híres ember itt.

Sajnos a Református Nagytemplom nem volt nyitva, egyszer láttam régen, nagyon nagyon szép, azt mindenképpen érdemes megnézni.
A nap, a Gólyafészek kisvendéglőben ért véget, de az már egy másik bejegyzés lesz.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony