Sopronbánfalva

Sopronnal szinte összeépült Sopronbánfalva, kellemes bicikliúton meg is lehet közelíteni, a pályázati pénzből és művészeti támogatásokból frissen felújított épületegyüttest.
Már a lépcsősor is hangol a hely szellemére, végig szobrok kísérnek bennünket, s mire elfáradnánk, felérünk a sziklatetőre.
A pálos-karmelita kolostor temploma megkapó, a benne lévő hangulat, illatok, elvonulásra, csendre késztetnek. Dombon vagyunk, egykor ide települt pálosok, majd karmelita nővérek éltek itt, de szerepe van az Esterházy, és Nádasdy családnak is az átépítéseknél.
Jelenleg múzeum, kiállítással, szálloda, étterem és könyvtár kínál elvonulási, pihenési, szemlélődési lehetőséget. A gyönyörűen felújított épület hangulatos, a hely szellemének megfelelően berendezett és nagyon drága, igényes szobákat kínál, csodaszép kerttel, melyet szintén meg lehet nézni.
A kiállítás bemutatja a pálosok életét, érdemes elolvasni mindent az üvegtáblákról, mert érdekes és izgalmas világ volt az övék, még nekünk nem igazán vallásos kívülállóknak is.
De beszéljenek a képek a csendről, szépségről, hangulatokról.

A fotókat készítette: Károlyi Csilla.

A kolostorról és történetéről, jelenlegi szerepéről többet megtudhattok az alábbi linkre kattintva:
http://www.banfalvakolostor.hu/

A belépőjegy 500 Ft, a személyzet nagyon kedves, udvarias, jó volt itt lenni, jó volt körbenézni.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony