Dörgicsén jártam

Váratlanul két hét fagyszabadságra küldtek, és én igyekeztem az otthoni házimunkákból kiszakadva tartalmasan eltölteni pár napot. Kedden a kissé szürke időben a megunhatatlan Balaton-felvidékre kirándultunk. Imádom a dombokat, lankákat, szőlőket, kicsi présházakat, a távolból látszó Balatont. Nem volt cél, csak mentünk, és végül Dörgicsén kötöttünk ki. Már sokszor jártam itt, nyáron zöldben nyilván sokkal szebb, de így is fantasztikus látvány, amikor Veszprém-Nagyvázsony majd Mencshely felől közelítünk.

Már messziről látszik az Alsódörgicsei templomrom. Dörgicsén három romot is találunk, érdemes tehát a szép tájon és szép házakon kívül a látnivalókat is megnézni. A házak magyaros Balaton-felvidéki stílusban szépülnek, és irigykedve csodáltam őket. Bizony én is szeretnék ilyet magamnak, nem is nyaralónak, hanem akár állandóra.

Dörgicse hajdan három falurészből állt, így három templomromot kereshetünk fel.
Először a Kisdörgicsei templomromot néztük meg, a szép fehér templom mellett, mögötte levendulaültetvénnyel.

A templom Szent Miklós tiszteletére lett felszentelve, árpádkori románkori kőtemplom.

Ezután megnéztük a falu szélén (Pécsely irányában) a római eredetű műemlék kőhidat, és a vele szemben a pusztában lévő  Felsődörgicsei műemlék romot.

A sár miatt nem mentünk közelebb, és már többször láttuk is. Ez a templom Szent Miklós tiszteletére lett felszentelve, ápádkori románkori kőtemplom maradványa.
A híd látványos, mellette van egy kis parkoló, szalonnasütővel és padokkal. Itt szoktunk parkolni az Ultrabalaton futóversenyen, ahova rendszeresen járok szurkolni a bébielefántos barátaimnak, és ahova nagyon szép emlékek fűznek. (www.bebielefantok.hu)

A harmadik és legszebb rom megközelítése ezután következett, Balatonakali, azaz a Balaton irányában.  Ez az Alsódörgicsei templomrom, amit Boldogasszony tiszteletére emeltek, a XIII. században. Fehérvári őrkanonokság kegyúri templomának épült, de a XVI. századtól evangélikusok használják. A templom mellett temetőt is feltártak, sőt egy lakóházat is, mely az első kőházak egyike.

A romtemplom mellett tágas tér, szalonnasütő helyek, sok pad és asztal található, jó kis kirándulást lehet ide szervezni. És a távolban már látszik a Balaton, ami csupán 4 km.
Éhesek voltunk, délidő volt, ezért elindultunk éttermet keresni, ami nem is könnyű nyáron a Balaton környékén, hiszen alig van nyitva tartó étterem. Eredetileg a Kővágóőrsi Kővirág éttermet kívántam meg, de sajnos nem volt nyitva. Aztán itt Dörgicsén eszembe jutott, hogy közel van már Szigliget, ott télen-nyáron nyitva tart a Bakos családi étterem a régi romtemplom mellett. (Már megint a romtemplomok) A múltkori Tanúhegyek túrán is ott ettünk, és nekem nagyon ízlett a kaja.
 Nem volt szerencsénk. Bár közelítve nagy tábla hirdette, hogy Bakos családi étterem, télen – nyáron nyitva, mikor odaértünk szomorúan vettük észre a kapun lévő papírt: “Ma szünnapot tartunk”. Hát ez van. Nem volt mit tenni, a korgó gyomor nagy úr, továbbhatottunk Szigliget központja felé.
Az Aranypatkó étterem ezer éve itt áll, mindig nyitva, és nincsenek róla túl jó emlékeim.
Most azonban kellemesen csalódtam. Az éttermet legutóbbi látogatásom óta (lehet már 8 év biztosan) szépen felújították, átalakították, mitöbb, szuper kis étteremmé varázsolták.
 Még fent voltak a karácsonyi díszek, meghitt hangulatot kölcsönözve az ebédünkhöz.

A rendelés után azonnal kaptuk a kecskesajtos pirítós falatkát éhségcsillapítónak, majd egy nagyszerű sajtkosárkában szállították a salátámat.

A salátában leheletnyi sonkaszelet, és hajszálvékony pirítós is volt. Nagyon ízlett, az öntet is finom volt, valami magos dizsoni mustáros szuperség. Igazából nem is kellett volna más, jól laktam. De megrendeltük a harcsából készülő halászlét, aminek a nagy részét el kellett csomagolni, mert egy hatalmas kondérral kaptam.
Hibátlan volt, a kenyér házi, talán picit lehetett volna frissebb, de a halászlé kifogástalan, benne a haltejjel, halkockákkal.

A saláta 800, a halászlé 1900 Ft, mondhatom igazán megérte.
Távozáskor még megálltunk a régi templomromnál, ha már így alakult, és készítettem a szép szigligeti kastélyról és várról is egy képet. Természetesen mindent láttam már többször is, a kastély parkja gyönyörű, és látogatható, annak ellenére, hogy a kastély jelenleg alkotóházként működik. A vár pedig mindig üzemel, sőt a Tanúhegyek túrák érintik is.

Az Avasi-Réhelyi templomrom a település ősi magja, a XIII. században épült. Remek helyek a Balaton-felvidéken, tele szép látnivalókkal, érdemes ide kirándulni, akár egy laza hétköznapon, akár egy hétvégi délutánon is. Túránk véget ért, hazaindultunk, szép élményekkel telve, és továbbra is visszavágyunk ezekre a szép helyekre.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony