Bakonyi Mikulás túra Cseszneken

Egész évben várom ezt a túrát, s mivel magam is Csesznekről származom, hazai pálya.
A családdal utaztam, kivételesen a férjemmel túráztam, s már előre vártam a túra végét, amikor is anyukám fánkjával tömhetem meg a hasamat. Ezidáig mindig voltak társaim, akikkel megoszthattam a túra élményét, és a fánkokat, de most úgy alakult, hogy senki nem jött velem.
(Előre szólok, a lehetőség, még jövőre is él, lehet jelentkezni túratársnak!)
Fél kilenckor elballagtunk a tett színhelyére, azaz a Várkert sörözőbe, ahol bő félórás sorban állás után elindultunk a 18 km-es távra. Efemmék nem voltak toppon a nevezést illetően, bár kétségtelen, hogy az itiner, térképpel, leírással, stb. szuper, az ellátás és rendezés kifogástalan, télapóstól, szervezésestől, és sok munka is van benne, de mindig számítani kell tömegre. Egyre inkább, mert a Bakonyi Mikulás túra jó túra, szép helyen megy, az ilyenkor rendezettek közül az egyik legszínvonalasabb.

Tehát elindultunk, mindjárt meredeken emelkedve, aztán a temető mellett balra el, és irány az erdőn át hullámvasutazva az Ördög-árokba.

Itt picit lassítani kellett, hiszen patakmeder volt – igaz víz nélkül – kövekkel, sziklás szurdoktelep, ahol mászni is kell. Nagyon szép hely, télen nyáron más arcát mutatja. A hatalmas sziklafalak között az ember törpének érzi magát, és érzi a természet hatalmát.
Az Ördög-gátnál nem volt meg a létra, viszont újonnan készült lépcsőkön lehetett felmenni a hegyoldalba, hogy megkerüljük. Így Droidék pecsételőhelyéhez hátulról érkeztünk.
Kis örömködés, aztán nosza tovább, mert besűrűsödtek a túrázók.
Még egy kicsit folytattuk az Ördög-árki utat, még egy kicsit gyönyörködtünk, aztán máris a végére érkeztünk, és balra váltottunk a zöld jelzésre, ahonnan pár km után erdőben érkeztünk Gézaháza tövébe.
Itt várt minket a Mikulás, és asszisztense, A pecsét mellé kis télapókat meg szaloncukrokat osztogattak a zsákból, jóleső és vidám érzés, kicsit megint gyerek az ember. Főleg ha a télapó ennyire örül neki.
Mondjuk nem jól álcázta magát, mert felismertem…. Pintér Józsi volt. :-)) haha
Aztán megkerültük a Gézaházai magánterületet, és felértünk a tetőre, ahol mindig szél fúj, és hideg van.
Itt kell megemlítenem, hogy egykor Gézaházára bárki bemehetett. Van egy szuper fából készült Eszterházy kastély, az valamikor étteremként, illetve előzőleg turistaszállóként működött. Sokszor jártam ott, jó kis pincepörköltet lehetett kajálni. És a fa vadászkastélynak megvolt a sajátos hangulata is. A bejáratot szép szelíd gesztenyefák között lehetett megközelíteni, és volt játszótér, szép tuják, rózsabokrok, stb.
Még előtte, kisdiák koromban, rendszeresen az volt az éves iskolai gyalogkirándulás, hogy felgyalogoltunk Gézaházára, ott főztek nekünk kondérban gulyást, és volt kisdobos-meg úttörőprogram. Ennek nagy slágere volt itt, mert Gézaházán rendezték rendszeresen az ifjúsági találkozókat, tábortűzzel, stb. Még osztálytársaim is laktak Gézaházán, volt pár ház, egy darabig még iskola is, később kerültek Csesznekre hozzánk.
De ez már történelem.
Most valami dúsgazdag német házaspár élvezi a gyönyörű területet, és kastélyt.
A 82-es utat átszelve a gesztenyés pontig hatalmas sárban kellett gyalogolni, ez egy szántóföld, mindig sáros, és mindig utálom. Még jó, hogy Pinkert Laci pontját lehet így megközelíteni, így talán megéri. 🙂
Itt kicsit megálltunk beszélgetni, kajálni, itt elvált a hosszabb és rövidebb táv, ami egy darabig együtt jött.
Nemsokára lejtőnek erdőben közelítettük meg a szépen felújított Károlyházát, ami azt hiszem most turistaszállásként üzemel.
Aztán elértük az erdészházat, és megint emelkedni kezdtünk a Zörög tető felé. Egy utolsó erőpróba, itt már felvettem a sapkát, hűvösödött. De nagyjából egész nap túraidő volt, némi hódarával tarkítva.
Két éve mínusz 14 fok, hófehér nagy bunda, és szikrázó napsütés volt a túrán.
A Zörög felé baktatva sajnos nem volt szép kilátás a Cseszneki várra, ködös volt az idő.
Felérvén megsajnáltuk a pontőröket, azért cudar dolog ilyen időben egész nap kint állni, és várni a túrázókat. Le a kalappal előttük!
Katáék pecsétje után már a tetőn éreztük magunkat, innen már csak lefele kellett ereszkedni a sziklás erdei ösvényen, és beértünk nemsokára a faluba.
Egy kicsit a Vasút utca házai között gyönyörködtünk a várra néző panorámában, aztán a Kőmosó felé vettük az irányt, a lyukasztónál mint ellenőrzőpont megállva. Zsidó temető, ismét emelkedőnek, majd hamarosan már a faluba értünk, át a templomkerten, le a kisközön, és máris a célban vehettük át az oklevelet, kitűzőt, és a hatalmas szendvicseket.
Jó kis túra volt, és a 18 km-es kör elég fárasztó, bár 4,5 óra alatt megjártuk.
A Bakony egyik legszebb helyén halad, és a táj, az erdő, kárpótol mindenféle hódarás kellemetlenségért. Élmény volt az egész kirándulás.
A fánkról  nem is beszélve.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony