Fogas a Viktória tóból

A Metró áruházban halas hetek vannak, egész jó kedvezménnyel lehet friss halat vásárolni. Ilyenkor drágábbat is megkóstolok, és kísérletezek. A Viktória tavi fogas kiváló választás volt, rendkívül könnyel és gyorsan elkészíthető, nagyon ízletes hal. Filét vásároltam, a dolog csak annyi volt vele, hogy felszeltem, a fél kg-ot 5 szeletre vágtam, só, bors került rá, majd forró olajban 3-3 perc alatt átsütöttem mindkét oldalát.
Citromkarika a tetejére, és kész.
Köretként hogy könnyű maradjon az étel, vajas párolt zöldségeket készítettem, kicsit rendhagyó módon abból, ami a hűtőben volt.
Káposzta, kelkáposzta, sárgarépa, és zellerszár. A zöldségeket felszeleteltem, a kelkáposzta leveleket nagy kockákra vágtam, a répát karikára. A serpenyőben megolvasztottam a vajat, kicsit meg is barnítottam, erre került a káposzta. Három perc után a répa, majd a kel levél, és a legvégén a zellerszár. Ress-re, hogy ne legyen nagyon puha, ne veszítse el roppanósságát. Az egész nem volt több 8-9 percnél.
Tálalás, és evés. 🙂

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony