Ha nincs sok időm, akkor is találok magamnak látnivalót a környékben. Így néztem meg az elhagyott szovjet bázist, a Szentkirályszabadja melletti “Szellemvárost”. Az 1960-70-es években az orosz katonák sajátságos kis várost alakítottak itt ki maguknak, természetesen laktanyájuk mellett. A lakóépületek – mely tipikus kijevi panel – iskola, posta, színház, minden volt itt, ahogy egy normális városban. A 89-es kivonulásukat követően a város elhagyott, kifosztott hely lett, ahova eleinte az oroszok jártak vissza-vissza, majd később bárki bemehetett, és vihette amit akart.
A valaha szebb napokat látott épületek siralmas látványt nyújtanak, szívszorító, egyben titkosan izgalmas érzés. Bár én félős vagyok, leginkább engem drogostanyára emlékeztet. (Bár nem is tudom, az milyen, de ilyennek képzelem.) Talán filmforgatásra kifejezetten alkalmas a terep, egy jó horrort biztosan le lehetne itt forgatni. A hely magától félelmetes, nem kell hozzá semmi díszlet.
Sajnálom az egykori szép épületeket, tiszta pazarlás volt veszni hagyni ezeket, pénzszórás pocsékolás az állam részéről. Vagy legalább le kellett volna bontani mindent, bár gondolom az drága, és azért nem tették. Így viszont szerintem egyre veszélyesebbé válik, a tetők beszakadva, a falak sok helyen omlanak. Ha majd történik valakivel it valami baj, akkor figyelnek fel rá a hatóságok. Nincs lezárva, bárki bemehet, nincs őr, nincs tiltás. Talán némelyik épületrészt, területrészt kivettek cégek, és ott üzemet vagy valami telephelyet működtetnek, láttam bekerített részeket, autókkal. De az egész város hatalmas területen van, össze-vissza vannak utcák, sok-sok panel, sok-sok családiház jellegű és egyéb épület. Szép bordó tipikus balatoni kőből is láttam épületeket, tényleg kár értük.
