Kőmosó völgy – via ferrata – Csesznek

Ha anyuékhoz hazamegyek, felér egy kirándulással. Csesznek nagyon szép vadregényes falu, s a kert végében lévő Kőmosó volt gyerekkoromban a játszótér. Mára megváltozott a helyzet, másutt játszogatok, de a szurdokok szeretete megmaradt.

A Kőmosót felfedezte más is, s az utóbbi időben komoly fejlődésen esett át. Pályázati pénzből szakértő alpinisták kiépítették Magyarország első via ferrata útját. Nem is egyet, mindjárt hármat, hiszen a 70 m-es C kategóriájú Tálos Zoltán emlékút, a 120 m-es D kategóriájú Ostromlók útja és a 180 m-es E kategóriájú Várpanoráma út háromféle mászási lehetőséget kínál. A via ferrata, más néven vasalt út jó fizikai kondícióban lévő, de átlagos emberek részére készült, s ami nagy szó, ingyen használható.
A kiépítés 16 mm-es drótkötelet és sziklába ágyazott vasakat jelent, aminek segítségével kapaszkodhatunk, ill. a lábunkat tudjuk megtartani. Lehet csak kapaszkodásra, de lehet beülős felszereléssel, karabinerrel is használni. Felszerelést bérelni is lehet, nem muszáj vásárolnunk, elég akkor, ha már beleszerettünk a ferratázásba.
Én még nem próbáltam ki, de ami késik, nem múlik, izgat a dolog.
Egyébként a kategóriák a via ferratában úgy vannak, hogy az “A” a legkönnyebb, s az “F” a legnehezebb. Így láthatjuk, hogy a Cseszneki mászófal nem is olyan könnyű. Kezdőként néhány vízhólyagra a tenyéren mindenképpen számíthatunk.
A ferratát egyszer próbáltam a Csókakői várban, tetszett, de nem könnyű, és a tériszonyom leküzdése is nehéz feladat. Viszont az élmény mindenképpen páratlan. Aki kedvet érez, próbálja ki, Csesznek könnyen elérhető, (Veszprémből 35, Győrből 45, Székesfehérvárról 55 km) szép vendégházak, jó éttermek, és kitűnő kirándulóhelyek találhatók ebben a kedves kis Bakonyi faluban.
Sajnos a Kőmosó az idén kiszáradt, víz egyáltalán nincs benne, de remélem az őszi esők nem késnek, és visszanyeri nedves, zöld, burjánzó környezetét.

Vendégeimmel megmásztuk a várat is, hiszen kihagyhatatlan, és a Cuha völgybe is kirándultunk, amiről tavasszal írtam már.
Cseszneket mindenkinek jó szívvel ajánlom, nem fog csalódni, lásd a képeken a csodás panorámát.

http://www.aranyospatakvendeghaz.hu/szabad.html
 
A Kőmosó a vár alatti szurdok, mely a Vasút utcából a zöld jelzésen,  vagy a Vár utcából, (közel a várhoz, a templom után kell letérni.) a piros kereszt jelzésen közelíthető meg. Pár száz méter hosszú szurdok, jobb oldalán és bal oldalán találhatók a vasalt mászó utak, s ha végigmegyünk a szurdokon, a 82-es főút alá érkezünk ki, és a Totya utcán jutunk vissza a várhoz.
További információért írjatok e-mail címemre:
 jakab.erzsebet@t-online.hu

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony