Kék túra Hűvösvölgytől a Rozáliáig

Autó el Ürömre, leparkolás a benzinkúton, zsák fölvesz, irány a 218-as busz. Átszállás és föl Hűvösvölgybe, aztán máris indulhat a túra. Ez a kis logisztika 3 órát vesz igénybe, sőt, majdnem többet, no de sebaj, a kék majd örömöt ád. Az út ismerős, számtalan teljesítménytúra vezet erre, találkozunk is sok kirándulóval, futóval, kutyással. Még padok is vannak, igaz sok szemét van körülöttük, nem csábít pihenésre. A katonasírok pedig szomorúsággal töltenek el.
A vadaskerti emlékműig erdő, oldalazás, sík terep, de aztán beindulnak a hegyek.

Társam mellett nincs ok félelemre, még bot is van nála, hogy megvédjen.

Az emelkedő aztán egyre közelebb ér hozzánk, és bár nehéz a zsák, meleg is van, elszégyenlem magam hogy majdnem nyafogtam, mert a hátam mögül tempósan kerül el egy futó hosszú nadrágban, széldzsekiben, a legmeredekebb részen. Rám köszön, s én boldogan köszönök vissza Lalinak, azaz Rudolf Péter művész úrnak. Nem én lennék, ha nem szólnék be valamit, meg is jegyzem, “Hú de jó a kondija művész úr” Erre ő: á, épp most halok meg.
Hát, lehet, de azt nagyon jól csinálja, és bizony mondom kedves női olvasók, jó kis futóművei vannak.
Nemsokára Eszter is megjelent botokkal a kezében, és még kétszer leköröztek minket az Árpád kilátóig.
De azért én is odaértem, lám a képen is látszik.

Rajtam kívül más is volt a kilátóban, úgy tűnt oda is költözött. 🙁

A kilátás szép, hiszen kilátóban vagyunk, aztán a nagy extázistól, hogy találkoztam a művészpárral, szépen el is tévelyegtem, és mentem egy plusz kört a kéken,  mire megtaláltam a tovább immár lefelé vezető utat.

Egyébként a jelzések jók, rendben vannak. A kilátónál a lakó miatt nem akartunk enni. Ez hiba volt, innentől egyetlen padot sem találtunk a célig. A Fenyőgyöngye mellett helyes terep kerékpárosokat fotóztam, örültek nekem ők is. Én is nekik. Ennyi remek futóművet nem mindig látni egy túrán. 🙂

A Hármashatár-hegyre megint emelkedő visz fel, persze hogy elfárad az ember. Sajnos nem is tudtam társamnak kedvet csinálni a túrázáshoz, pedig ilyen jópofa kövek mellett haladtunk felfelé.

A hegyen az antennák kerítésénél ott a pecsét, de sehol egy pad. A kilátás remek, minden irányba érdemes nézelődni.

Innen lefele jó kis meredek köves út visz, és a tornyok közelsége nem kellemes érzés nekem.

Pazar a látvány, erre kell koncentrálni, feledni a fáradtságot, és várni a további kalandokat.

Nos, kaland nem akadt több, bogár a szemembe, fülembe, arcomba annál inkább. Fotózni sem volt már kedvem, a Virágos nyeregnél ittunk ugyan egy hideg kólát, kaptunk pecsétet is, de nem volt ínyemre a lakókocsis büfé-bódé. Ott is csak egy asztal volt, az is foglalt, és ráadásul a nap is tűzött. Így elmaradt az evés-feltöltődés-pihenés, maradt a vágy, hogy minél előbb végezzünk.
A lefelé kanyargás végtelennek tűnt, a téglagyár elérése megváltás volt. Fárasztó túra, pedig csak 14.2 km, a szint ugyan 496 m, nem kevés.
A vége már tűző napon, de legalább a téglagyári pecsét megvolt. Igaz, az egyik kockát elfelejtettem, ide még vissza kell térnem. Kutya nem volt, az autóig pedig plusz fél km-t kellett még gyalogolni. Még szerencse hogy tartalékoltam pár hideg kólát a hűtőtáskában.
Folyt.köv. A túra ideje: jún.8.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony