Két nap Kék a Börzsönyben

Talán már unalmasnak tűnik, de hétvégén megint a kék túrán gyalogoltam két napot. Ezúttal a Börzsönyben, ami végre új és ismeretlen terület volt számomra. Nagyon jól indult a túra, kora hajnalban Nagymaroson a piacon bámészkodva.

 Aztán a francia pékségben kávéval és croasannal indítottuk a túrát. Meg persze egy pecséttel a vasútállomáson, és aztán irány a hegyek.

Végig a falun jól jelzett kéken szép vidéken menni élmény, főleg ha az ember lánya a rég nem látott messziről jött barátnőjével túrázik.

Ezúttal Zsuzsa kísért el, és remekül éreztük magunkat.

A mai táv nem volt nagyon hosszú, viszont erősen emelkedő, hiszen elsőként a Julianus kilátó volt a cél. Frissen végzett túravezetőként kicsit mellé mentem, de aztán meglett a helyes irány. A kilátóból pedig remek látvány tárult elénk, igazi Duna-kanyar, mindkét irányban Duna. A kilátó a Hegyes tetőn 482 m magasan található.

Gyönyörű panoráma. Aki csak kicsit akar kirándulni, annak ez egy jó kis gyaloglás, Nagymarosról fel a kilátóhoz, és vissza. Kb. 4,5 km.

A torony maga nem túl magas, nem tériszonyos, a közepén fedett asztal is van az első emeleten.
Mellette is vannak asztalok, padok, így a reggelihez remek helynek bizonyult.

Meredek lejtőn folytatódott utunk, réteken, erdőkön át. Találkoztunk jókedvű kéken járó Soproni turistákkal, velük kicsit eltrécseltünk a nap melegéről, a víz folyásáról, és megállapítottuk, túrázni jó, túrázni élvezet.

A figyelemfelkeltő tábla sem kerülte el figyelmünket.

Később is beszélgettünk még a nap folyamán kék túrázó emberekkel, úgy látszik ma jó nap van ehhez, és többen kedvet kaptak. Jó idő volt, még talán kicsit meleg is a gyalogláshoz.
Az erdő nagyon száraz, kellene az eső.

Az első ellenőrzőpont a Török-mezői turistaháznál volt, ahol bedöntöttünk két finom kávét, kaptunk a büféstől pecsétet. Igaz nem kék túrás, az nincs. Kedvesek voltak, helyesek, aztán mentünk tovább.

Megint meredek lejtő, szép kilátás következett, aztán erdő, patak, szokásos szép dolgok, egészen Kóspallagig.
Mikor kiértünk az aszfaltos útra, picit meginogtunk, hogy merre tovább, de aztán az aszfaltos út mellett meglett a jelzés is.

Kék túra fórumosok ajánlása szerint bementünk a Tiffany-ba, ismét kávéztunk, és itt már ittunk egy pohár csapolt soproni sört is. Két fiatallal beszélgettünk, ők is túráztak. A hölgy erőltette ránk a pecsétet, mi nyomtuk, igaz, ez nem kék túrás, viszont jelentem a Hollókőtől-Vöröskőig túra pecsétje itt található.

A falu főutcáján folytattuk az utat, aztán felmásztunk a nem túl szép és nem túl gondozott Kálváriához, én már erősen szuszogtam. Nemsokára kereszteztük a köves utat, és megérkeztünk a Kisinóci turistaházhoz.
Pecsételés következett, de itt már nem folytattuk az ivászatot, sem kávé sem sör tekintetében. Tudtuk, hogy ezután nehéz szakasszal kell megküzdenünk, fel a Nagy-hideg hegyre.

Pont mielőtt az emelkedőn elindultunk volna, ismét kék túrázókkal találkoztunk. Sajnos nem biztattak bennünket, hogy könnyű lesz fölfelé. Nem is volt az. Olyan alattomos, folyamatosan emelkedő földút volt, amin se kilátás, sem jó talaj nem volt. Inkább vízmosás jelleget öltött a földút, és kellemetlen volt rajta menni. Éreztük hogy emelkedünk, de nem volt kilátás, szóval olyan undok rész az egész, és bizony két órán át tartott.

De aztán egy peremen megláttam a sziklákat, a vulkáni kitörés maradványait, utána pedig egy meredek rövid réten átvágva a turistaházat is megpillantottuk. Öröm és bódogság!
A Börzsöny 3. legmagasabb csúcsa, a Nagy-hideg-hegy, 864 métere meghódítva. 🙂

Gyorsan elvégeztük a kötelező pecsételést, ittunk egy kis unikumot, aztán elfoglaltuk szobánkat az emeleten az emeletes ágyakon. Jó kis pancsolást követően az étteremben folytatódott napunk, ahol megkóstoltuk a sztrapacskát, és a Hideg-hegyi brassóit. Némi unikummal öblítettünk, és bámultuk a szép kilátást. Sajnos a teraszon már hűvös volt, így az étteremből nézelődtünk.
A kedves személyzet csak a kedvünket kereste, nagyon jól éreztük magunkat.

Jót aludtunk, bár a szoba kicsi, és nincs benne csak egy mosdó, és néhány polc, egy szék, az ágy nagyon kényelmes volt. Reggel a kis teraszról adtam barátnőmnek időjárás jelentést, és mivel nem kellett sehova sietnünk, először kényelmesen megkávéztunk, és megreggeliztünk.
Az egészért (vacsora, reggeli, külön italok, erősek és üdítő jellegűek, plusz szállás) 7500 Ft-ot fizettem. Szerintem megéri. Bár nem nagy az ételválaszték, minden finom volt, és olcsó.

A 9 órás indulás után egy meredek lejtő, majd megint hegy következett, ezúttal a Csóványos meghódítása volt a cél. 
Kb. egy óra alatt fel is értünk.
Ez volt szerintem az egyik legszebb rész ezen a szakaszon. Egy hegytaréjon mentünk végig, mellettünk szakadék, és közben itt-ott kiálló sziklák, vulkáni maradványok. Nagyon izgalmas, és vadregényes kirándulóhely. És közben persze sokszor volt szép kilátás is, szóval a Csóványos nagyon belopta magát a szívembe. A Börzsöny legmagasabb csúcsa, 938 m.
A hegymenet is sokkal könnyebb volt mint előző nap, igaz akkor fáradtabbak voltunk, de ez látványosabb, kellemesebb út mindenképpen.

A kilátó még épül, elvileg őszre készen lesz. Így sem padok, sem más pihenő nincs a tetőn.
Van viszont egy remek kis könyv dobozban, amibe mindenki beleírhat, és beleolvashat, aki erre jár. Jól elszórakoztunk rajta.

Lefele haladva ismét szép kilátásban volt részünk, és a Foltán keresztnél lehet pihenni, vannak padok, asztalok.
Nem tudtam miről nevezték el ezt a helyet, most kiderült, egy erdőőr emlékére állították, akit agyonütöttek a fatolvajok. Szomorú történet. 🙁

Megint találkoztunk túrázókkal, de azért ma, vasárnap lévén kevesebbel.
Lejtős út következett, voltak gazosabb részek, aztán picit vízmosásszerű, majd szép erdei utak.
Sok bogár volt, megbolondultak, zümmögtek a fejünk körül, nem volt jó érzés.

Kiérkeztünk egy rétre, már láttuk a Nógrádi várat. Indultunk szembe tovább, bár itt nem volt jelzés, aztán érzésből a zsidó temető felé mentünk, a nap tűzött ránk a réten. A temetőnél megint meglett a jelzés. Előbb a Kálvária, aztán a Csurgó forrás volt szép látvány.

A forrásnál igazi friss víz, padok, pihenők voltak, meg is ebédeltük a szalonnánkat, paradicsommal, kenyérrel.

Az állomás már csak pár méterre volt, a pecsét ki van téve a pénztárnál. Egy helyi nénitől vettünk egy csomó friss málnát.
Mivel ma nem voltak kocsmák útközben, a vár alatt lévő presszóban ittuk meg a kávénkat. Finom volt, még helyi környéki bort is vettem, hálából a sofőrömnek, aki ide szállította az autómat.

A várat nem hagytuk ki, főleg a remek kilátás miatt.
Ezután bepakoltunk a kocsiba, és szép élményekkel tértünk haza.

Táv 23,3 + 15 = 38,3 km,  Szint: 810+760 = 1570 méter.
Ez volt a kék túra 13. etapja, már bőven túl vagyok a felén, s most egy kicsit pihenek, mert bármilyen nagy szerelem, azért meg lehet unni.

Jövő héttől kirándulós, nézelődős beszámolók jönnek.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony