Túra három templomromhoz

Jövő héten szombaton, május 16-án ismét túra lesz, ezúttal Nagyvázsonyból, három templom rom felkeresése.


Bakancs és Fakanál túrák
Nagyvázsony három kolostor romjai         
A Nagyvázsonyi várat mindenki ismeri, de vajon a környéken lévő három kolostor és templom romjait láttátok –e? Csodás erdei környezetben bújnak meg. Utunk során felfedezzük a Pálos kolostor romjait, elhaladunk a patak mentén Szent Ilona kápolna romjainál, majd a Kinizsi forrás mellett a Tálodi kolostor romjait csodálhatjuk meg.
Időpont: 2015. május 16. szombat 10 óra  
Találkozás: Nagyvázsony – Kinizsi vár előtti parkolóban 10.00 órakor
Utazás: saját járművel történik.
Útvonal: Nagyvázsony – Kinizsi vár – Szent Ilona evangélikus vártemplom – Temető – Pálos kolostor romjai – Szent Ilona kápolna romok – Tálodi kolostor romja – Kinizsi forrás – végig az Országos kéktúra útvonalán, vezetett túra.
Túra hossza: 8 km, szintelemelkedés: 75 m
Könnyű túra, túracipő használata ajánlott. Erdei úton, réten, patak mellett haladunk, szép környezetben, s közben felfedezhetjük a régmúlt templomait, kolostorait. Az országos kék túrának ezen szakaszán ezen a napon „Te szedd a kéken” önkéntes szemétszedési akció is lesz, akinek kedve van abban is részt vehet, némi finomságért cserébe. Az akcióhoz kesztyűt, zsákot biztosítanak.
Visszaérkezés: Nagyvázsonyba, kb. 14.00 órakor
A túra végén házi limonádé, szörp, és kalóriapótló finomságok fogyasztása. Padlizsánkrém, gombakrém, töpörtyűkrém, és körözött házi zsemlében, házilag készítve, friss péksüteményekben.
Részvételi díj: 1000 Ft, mely a helyszínen fizetendő.
A részvételi szándékot kérjük előre jelezni: jakab.erzsebet0@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon.
Információ: Jakab Erzsébet Telefon: 20/41-88-830
A túrán való részvétel saját felelősségre történik!
A szervezőtől semmilyen kártérítés nem kérhető!
Szeretettel várlak a túrámra: Jakab Erzsébet túravezető
NE ÜLJ OTTHON, VÁR AZ ERDŐ!

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony