Boldog Bátori túra

Múlt hét végén a Boldog Bátori László túrán vettem részt.
Hely: Budai hegység, rajt: Szépjuhászné. Táv: 12 km
El vagyok maradva a beírásokkal, ez a túra 25-én volt, de ez a tényen, hogy szép időben túrázni jó, semmit sem változtat. 🙂

Indulás a Szépjuhásznétól , és erős emelkedés után máris a Kaán Károly kilátónál járunk.  Nem mentem fel, már sokszor láttam, és az idő is szorít. Rendezői bejáráson vagyok, köszönettel a rendezőnek, így tömeg nincs, friss levegő szép kilátás viszont van.
Még hűvös a reggel, sapka is kell, de a nap erőlködik, próbálgatja magát.

Hamarosan a Bátori barlang szája mellett haladunk, biztonságos kis hídon jutunk át, ez régebben nekem nagyon hiányzott. Azt viszont álmomban sem képzeltem, hogy a túra névadója majd 20 éven át élt itt, ebben a barlangban, a világtól elvonulva. Ő volt aki először fordította le a bibliát magyar nyelvre.
Nem is érem, hogy most amikor internet van, nyelviskola van, vajon miért nem beszélek több nyelven. Az őseink sokkal kitartóbbak voltak, segítség és villanyfény nélkül is jobban tanultak.

A terep változatos, föl és le, majd ugyanez többször. Egy obbjektív mellett haladunk el, fogalmam sincs mi lehet itt, hogy ilyen magas drótos és dupla kerítést kellett emelni.

Átsétálunk a Libegő alatt, a régi villákat tatarozzák, valahogy ez is a tavaszt juttatja eszembe. És az is megfogalmazódik bennem, hogy a Libegő ülései száz éve is ugyanezek voltak. Vajon nem jut pénz a felújításra? Csodás rész következik, a Tündér szikla. Felmászunk a tövébe.

Tök jó a rendezővel menni, egyáltalán nem kell térképet vagy leírást olvasni. Egyszerűen bámulhatom a tájat, csodálhatom a természet szépségét.

Még egy kis kör emelkedő, aztán az Anna réten járunk. A játszótéren már családok, az erdőben sok futóval találkozunk. Budapest is felébredt. A kis kápolna után felérünk a Normafához.

Hamarosan már az Erzsébet kilátót is látjuk, a Libegő felső állomásán egy kávéval frissítem fel magam. A rétes is finom, épp ideje egy kis reggelinek. Fölbaktatunk a kilátóhoz, aztán előtte egy kanyarral visszaereszkedünk Szépjuhásznéhoz. Már gyűlnek a túrázók, én búcsút intek, nagyon klassz túra volt. A jelvény pedig csodaszép.
http://www.katolikus.hu/szentek/1113-182.html

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony