Annenheimből sok túraútvonal indul, hotelünktől pár száz méterre mindkét irányban. A táblák, ahogy a sípályáknál is, kék piros és fekete színnel jelzik a nehézséget. Így egy piros túraútvonalat választottunk kezdésnek, melynek célját a Hüttert, két órányira jelezték, és odáig 800 m körüli szintre érünk fel.
Az erdő csodás ilyen magasságokban, páfrányból és mohából áll minden, és csörgedező hegyi patakokból. Szuper hangulatos, és – mivel hegyre indultunk – eléggé emelkedett is fölfelé.
A szép kilátás ahol kibújik a fák mögül mindig csodás, minél magasabbra megyünk, annál inkább.
A túrabotnak jó hasznát vettük fölfelé, időnként épphogy olyan keskeny volt csak az ösvény, ahol egy pár láb elfér. Meredeken néztünk lefelé, de már csak a fenyők csúcsát láttuk.
Szép kilátás a szemben lévő hegyekre, az alattunk lévő falvakra, ez nagyon tetszett. Az időjárás is kedvező volt, kellemes, de nem túl meleg, így nem kellett fölfelé izzadni.
A jelzések végig remek támpontot adtak, nem lehetett eltévedni. Néha kereszteztük az aszfaltos utat, ugyanis a Gerliczen tetejére vagy legalábbis egy darabig autóval is föl lehet menni fizetős úton.
Már láttuk Villach látképét is a távolban, szép folyamatos szerpentinen haladtunk körbe a hegy oldalán.
Aztán megláttuk végre a Hüttert, ami egy régi, már kissé elhanyagolt egykor szebb napokat látott panzió vagy házikó volt. Mellette forrás, a turisták örömére friss vízzel, és paddal.
Itt elfogyasztottuk szendvicsünket, és úgy döntöttünk némi pihenő után, hogy lefelé megpróbálunk a rövidebb fekete jelzésű úton menni. Nem csalódtunk.
A völgy egyre meredekebbé vált, az út pedig egyre keskenyebbé. Kicsit átfutott rajtam a para, de az adrenalin annál jobban dolgozott, és vágytam is a kalandra. Meg persze féltem is tőle egy kicsit.
A lényeg, hogy élvezetes és kissé félelmetes volt lefelé menni, mellettünk, alattunk ugyanis rettenetes mélység, igaz, egyenlőre csak erdő és fák borította meredély.
Később megérkeztek a sziklák is, mellé a láncok, ahol egyik kézben a botot fogva, másikkal a láncban kapaszkodva ereszkedtünk lefelé. Izgalmas volt. Még jó, hogy nem hagytam ki. Hiszen születésnapra mi lehetne jobb program, mint egy meredek hegymászás. Vagyis völgybemenés. 🙂
A helyiek többször is elhagytak minket, lévén hogy szerintem nap mint nap följárnak a hegyre sportolni, kikapcsolódni. Mi azért óvatosabbak voltunk, és kicsit lassabban ugyan, de rendben lejutottunk.
Szép volt és vadregényes a hegyoldal, és azt hiszem itt minden túraútvonal ilyen, és persze lájtosabb kerülők is vannak gyengébb turisták számára.
Sajnos a fotók nem adják vissza a meredekséget, de higgyétek el, meredek és mély erdő volt alattunk. Sokszor a gyökerek közt kellett lépést találni, és lánc sem volt mindenütt. Szerencsére nem volt csúszós az út.
Csodás patakok eredetek mindenütt, ettől még frissebb és tisztább volt a levegő.
A fölfelé két óra gyaloglás lefelé kb. 3/4 óra volt, és sokkal izgalmasabb.
Találkoztunk több turistával is, így még attól sem kell félni, hogy ha véletlenül elesünk, stb. nem talál ránk senki. 🙂
Szóval érdemes belevágni a gyalogos túrákba, fentről minden szebb és kisebb.
Végül leértünk, és kibukkantunk az erdőből. Nagyon jó túra volt, megítélésem szerint összesen 8 km kb. és 700 m körüli szint. Ha erre jártok, ki ne hagyjátok.
