A másnap reggeli ébredés jóleső volt, nem kellett hajnalban kelni, ráértünk még reggelizni is. Egy kis víz, és némi kaja, aztán már ballagtunk is vissza a falu szélére, ahol egy kis hídon át folytattuk a kéket.
Az első akivel találkoztunk, egy több mint kilencvenéves friss fiatalos néni volt, aki engedte magát fotózni. Úgy látszik a hosszú élet titka a mosoly és a jó levegő, meg főképp a nyugalom.
Nagyon nyugodt, kellemes a falu, és itt mintha tényleg a madár sem járna. Autó az utakon alig, egy-két busz naponta, néha egy kutyaugatás, egy harangszó, aztán a sok csend.
A nap melegnek ígérkezett, de így reggel még nagyon szép volt az erdőben sétálni. Egy csodás kilátóponthoz kapaszkodtunk fel, a Három kőhöz. Egyikre ki is ültünk videózni, fotózni, annyira szép volt az alattunk elterülő falu, és a táj.
Putnokra érkeztünk, átmentünk a Sajón és az állomáson pecsételtünk. Egész helyes kis városka. Rosszabbra számítottam. Nem tudom miért.
Egy kis horgásztó következett, nagyon tetszett.
Sok erdő után megint aszfaltos útra értünk, és egy kis benőtt indás szakaszon is át kellett verekednünk magunkat, hogy Kelemérre érjünk, ahol én bevallom itt és most tudtam meg – illetve mikor ide készülvén olvastam a környékről – hogy Tompa Mihály költőnk lelkész is volt. Mégpedig ebben a kis Gömör Vármegyei falucskában volt lelkész.
http://www.patakarchiv.hu/crbst_23.html
Sajnos az emlékház, mely a templom mellett található nem volt nyitva, és telefonszámot sem találtunk. Pecsét a kapun rendben. Leültünk a szép kis kúria udvarában, megettük elemózsiánkat, és így emlékeztünk Tompa Mihályra, kinek egyetlen művét sem ismerem. Illetve talán ezt az egy szerelmes verset.
Tompa Mihály: Nálad nélkül
Örömet nem nyújt az élet,
Csak tenálad, csak tevéled!
Mint buborék széjjelpattan,
Ha osztályos nem vagy abban!
Az ég és föld bús, kietlen,
S ami rá van rakva ékül:
A boldogság gyötrő álom
Lenne nékem nálad nélkül!
Ha szememnek könyje csordul:
Elveszesz te bánatombul!
Megkönnyíted a keresztet,
Melyet a sors rám eresztett!
És lelkemre nyugalom száll,
Az élettel úgy kibékül,
De hánykódó, zivataros
Tenger lenne nálad nélkül!
Ne is hagyjuk el mi ketten
Soha egymást az életben!
S egymás hű karjába dőlve
Menjünk el a temetőbe!
Mert nem lelnék üdvöt ott fenn,
S visszavágynék én az égbül,
A sírban sem lenne nyugtom
Nálad nélkül, – nálad nélkül!
Kelemér után Gömörszőlősre vezetett kék utunk, aszfalton végig szép dombok között, egy csodálatos kis faluba. Szép és nyitott tájházzal, megőrzött népi emlékekkel, fakazettás nyitva álló templommal. Mindent megnéztünk, megcsodáltunk, és hála a kék túrának, hogy ide is eljutottunk. Pecsét a tájház kapuján rendben.
No, a neheze még csak most következett, eddig csak eltúrázgattunk, de most a mellig érő fűben kellett továbbmenni. A rétet ugyanis senki nem kaszálja, az utat senki nem járja, az eső esik a fű nő, én meg elvesztem benne. Csókoltatom a kullancsokat, hogy nem találtak finom falatnak.
Egyébként csodás virágok nyíltak a réten, és szép volt a kilátás is a dombokról.
Az utolsó nehéz szakasz teljesen benőtt, ággal, indával, csak meghajolva nyakig beöltözve tudtunk továbbvergődni. Ez a 2-3 km-es szakasz szörnyű, ajánlom a Természetbarát Szövetség figyelmébe, hogy tetesse rendbe. Vágják ki, kaszálják ki, vagy a kék túrára kapott pénzből tartsák rendbe. Vagy az lenne a legjobb kedves kéktúrázó barátaim, hogy ha ti is itt kezdenétek a túrát, akkor ki lenne taposva folyamatosan az ösvény.
Végül beértünk Zádorfalvára, ahol a kocsmában pecsételtünk, és várt már minket a taxink.
Húzós meleg nap volt. De így volt jó, és így lesz szép emlék.
Ui: Sajnos a kis szakaszok napi távjait nem is tudom pontosan, nem találtam erre megfelelő információt, csak összességében tudom hogy a három nap 62 km volt.
