A Hotel Kager vendége voltam

Hétvégén a Hotel Kager vendége voltam Harkányban. Tapasztalataimat megosztom veletek, aprólékosan szemügyre véve a Hotel minden porcikáját.

Elhelyezkedés: A Hotel Harkányban található, Bp. irányából érkezve mindjárt a városka elején Görcsöny felé kell fordulni. Nagyszerűen ki van táblázva, nem lehet elrontani. A főutcától gyalog is közel van, de a fürdőig kicsit többet kell sétálni.

Recepció: a recepció kialakítása kellemes, a sok orchidea az ablakokban hangulatos, a recepciós fiúk pedig kedvesek és segítőkészek.

Szobák: első emeleti felújított szobát kaptam. Remek, világos, kellemesen meleg, két erkélyes szoba volt. A padló divatos műanyag, amin annyira kellemes volt járni, hogy nem használtam papucsot. Szőnyegek is voltak a megfelelő helyen, de a fürdőben padlófűtés szolgálta a kényelmet. A világítás nagyszerű, több kislámpa hangulatát élvezhettem, és erős világítású állólámpánál az olvasás sem okozott gondot. A tévé síkképernyős, sok csatornával, a bejárat mellett előszobafal, fogas, táska és cipő pakoló hellyel. Az ajtónyitás kártyával történik. A wellnesshez külön táskában fürdőköpenyt és törülközőt kaptam, a ruháknak két szekrény is helyet ad. Kis asztal, kényelmes két székkel, és egyéb lerakóhely az ágy mellett, mind a kényelmet szolgálja. Az ágy franciaágy, nagyon kényelmes, jó alvást biztosít, az ágyneműk kellemesek, puhák, az ágyneműhuzat modern.

Fürdőszoba: a fürdőszoba a szoba közepén helyezkedik el, üvegfallal takarva, nagyon modern burkolattal és modern szaniterekkel ellátva. A mosdó hosszú polcon található, amire bőven lehet pakolni, fölötte hatalmas tükörfal, és világos led lámpák, sminkelni tökéletesen lehet. Két üvegajtó nyílik benne, egyik a wc, ahol bidé is található, és ajtónyitásra az elszívó is elindul. A zuhanyfülkébe belépve nincs kabin, lent állunk a földön, ami modern, színes kavicsos, de természetesen sima kellemes felületű. A zuhanyrózsa kicsit nehézkes, talán ez az első apró hiba. A törülközők hófehérek, finomak, puhák, hajszárító, sminktükör, apró figyelmességek mint pl. sminkvatta, papír zsebkendő, kézmosó és tusfürdő is része a felszerelésnek.

Wellness: a szálloda földszintjén és alagsorában található, 2 db pezsgőfürdő, finn szauna, aroma szauna (szanárium) gőzkabin, infra szauna, zuhanyzókkal, friss törülközőkkel, és egy nagyon kellemes pihenőszobával. Ilyen kényelmes -forgós – pihenőágyon még sohasem feküdtem. Első osztályú. 🙂 Aprócska hiba, hogy az aroma éppen kifogyott, de maga a wellness rész, mivel nagyon szép és új, feledteti az ilyen kis problémákat. A tisztaság az egész szállodára jellemző!

Fitnesz terem: ezt is kipróbáltam, nem nagy, de többféle sporteszköz található benne, futópad, bicikli, pedálgép, és még néhány más, hogy sportolni is tudjunk.

Nyáron kinti medence, játszótér is használható, és bent is van a gyerekek részére játszóterem. (ezt nem teszteltem)

Étterem: több részből áll, most a kisebb forgalom miatt egy terem volt használatban. Van bárpult, ahol kávézni lehet, vagy italt fogyasztani. A kávé finom, sajnos kávéskanál nincs, teáskanállal pótolják. A reggeli svédasztalos, ahogy az egyik vacsora is az volt. Általános ellátás, fehér és barna kenyér, pogácsák, ill. édes sütemények, kávé, tej, kakaó, tea, gyengébb gyümölcslevek, joghurt, müzli, hideg felvágottak (ez jó minőségű, széles választékú) sajtok, saláták, friss zöldségek, és meleg reggeli. Úgy mint sült kolbász, tükörtojás, virsli. A vaj mellett margarin is ki volt készítve, így az ételérzékenységem mellett kiválóan tudtam választani. (tej-tojás-kukorica mentes étkezés)

Az étterem kényelmes, hangulatos, tiszta, az evőeszközök színvonalasak, ahogy a szalvéta és a poharak is.

A vacsoránál egyszerűbb választék volt részemre biztosítva, de természetesen tudtam étkezni az érzékenység mellett is. Kicsit nagyobb figyelemnek örültem volna, a kiszolgálás ezen a téren picit gyengébb volt. Pl. a vacsorához italrendelést nem kérdeztek, külön kellett szólnom, hogy innék valamit.

Az ételválaszték általános, semmi extra, de kellemes, és ízben is megfelelő.  Az általam fogyasztott ételek: húsleves, tárkonyos csirkeleves (ezt túl tárkonyosnak találtam) fehér borban párolt hal (kiváló) rizzsel, salátával. Illetve csirkemell roston, salátaágyon. (a saláta túl sok paprikát tartalmazott, de miden más rendben volt) Desszertként sajnos csak gyümölcssalátát tudtam fogyasztani, de nagyon jó kinézetű süteményt kínáltak.  A bor választék siralmas, azon kellene még dolgozni, főleg itt Villány közelében, ahol remek pincészetek vannak.

Összességében ajánlom szeretettel, ár-érték arányban nagyon jó, a pici apró, szinte jelentéktelen hibáktól eltekintve nagyon jól éreztem magam. Tökéletes helyszín kikapcsolódásra, színvonalas, modern, és külön kiemelném a tisztaságot.

Talán egy apró figyelmességnek a szobában, egy üdvözlőitalnak, vagy egy kis csokinak, helye lenne a szálloda marketingjében, és a vendég hálás lenne érte.

A Hotel Kager honlapját itt találjátok: http://hotel-kager.hu/hu/hotel/a-hotel/

A fotók a hotel honlapjáról származnak.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony