Elhagyva a várost, Szegedet, csendes kis falvakon autóztam, keresve a szálláshelyem tábláját, gondoltam biztosan ki lesz írva valahol. Kukoricaföldek, búzatáblák, néhol egy tanya, kutyaugatás, aztán egyszer csak megtaláltam a leágazó táblát. Egy földútra mutatott, így továbbmentem, biztosan rossz helyre tették. A következő falunál fordultam vissza, mire tudatosult bennem, hogy bizony földúton fogom megközelíteni a szálláshelyet. Pedig a fotókon úgy tetszett, kellemes szobaberendezés, fehér és világos színek, medence, lovak. Aztán befordultam a földúton, ha már itt vagyok, nem hagyhatom annyiban, megnézem magamnak. Legföljebb odébbállok, ha nem tetszik.
Egy tanya mellett elhaladva aztán megláttam a lovakat, a nyitott fehérre festett kaput, előtte pár parkoló autót. Bementem a kapun, és feltűnt a hófehérre festett kúria épülete. A kavicsos úton lassan araszolva a kocsival megkerültem, hogy a főbejáratnál pakolja ki, de látván a szép növényeket, és egy autót sem, visszatolattam a kapun kívülre. Megfordult a fejemben, ugyan mit keresek én itt, ráadásul egyedül?
Tényleg azon töprengtem, hogy szépen sumákban eltávozok, még a foglaló sem érdekel. De hát tudják a nevem, foglaltam szobát, és csak nem hunyászkodom meg egy kis kihívás elől. Egyedül az Alföld tanyái között, egy lovakkal körbevett kúria nem foghat ki rajtam.
De mire végigértem a gondolaton, egy magas, jóképű fiatal férfi jött elém, már nem volt visszaút. Hatalmas mosollyal köszöntött, kék szemei csak úgy villogtak rám. Azt hiszem, egyből helyére került minden rossz érzésem.
Előzékenyen vitte a csomagomat, hívta feleségét, és én sétáltam kukán, magamban szégyenkezve. Gyönyörű barna hajú, meleg tekintetű hölgy jött elém, bemutatkozni, és hozta a kulcsokat. Végtelen kedvesség és szeretet áradt belőle, visszafogottan mondta el mit hol találok, majd megmutatta a szobámat, és én magamra csuktam az ajtót.
Már nem voltak kételyeim, szorongásaim, amit az egyedül utazó nő érez, úgy éreztem itt nyugalom lesz, kedvesség és szeretet vesz körül, egy polgári hangulatot árasztó békés fehér falú kúriában. Nem is éreztem magam egyedül, a teraszon elfogyasztott kávé, és remek szörp mellett körbepásztáztam szememmel a “tanyát”.
Ápolt virágok, szép testű lovak a távolban, kutya nyaldosta a lábam, cicák szaladgáltak, madarak csicseregtek, lusta nyugalom honolt mindenütt. Csak ültem, és vártam, hogy lelassuljon velem az idő. Helga, a háziasszony pedig kereste kedvemet, igazi szeretettel, figyelemmel vett körül.
A bájos szoba egyszerű, régi szekrények, puha ágyak, modern ágynemű, kellemes párnák, recsegő padló, egy kis csipke, egy kis festmény, csodás miliő a pihenéshez. A fürdőszoba árasztotta a luxus érzését, hatalmas zuhanykabin, mosdóval, polccal, apró levendulás tusfürdőkkel, hófehér törülközőkkel.
Jól éreztem magam. Kellemes hűvös volt. A tetőablakon áradt be a fény, a sok szép lakberendezési újság a kis asztalon, az elegáns fotel, csak bámultam és azt éreztem valahova a század elejére csöppentem vissza. Azokba a boldog békeidőkbe. Amikor még a kisasszonyok hosszú csipkés ruhájukban kilovagoltak a napfényes délutánokon, nörszökkel tanulták a franciát, és hosszú sétákat tettek a kertben szerelemről álmodozva.
Magamra kaptam egy fürdőruhát, lesiettem a medencéhez, részese akartam lenni az álló időnek. Nem is olvastam igazán, csak szemlélődtem. A háziasszony halk lépteit, kedves mosolyát figyelve, a vendégek nyugalmát, ahogy olvasgatnak a nyugágyon, borozgatnak a teraszon. Megállt az idő. Mintha egy filmben lennék szereplő, mintha nem is az én életem lenne.
Nagyot szundítottam délután a szobában, felfrissülve mentem le a hangulatos étkezdébe. A bútorok, a fotelok, a szép terítők az asztalon, könyvespolc, festmények, virág a vázákban, szép evőeszközzel, hangulatosan megterítve kényelmes úri vacsorára számíthattam. A séf nem okozott csalódást, isteni ételekkel kedveskedett a vendégeknek.
Nem is tudom mi volt finomabb, a kukorica krémleves, a szűzpecsenye vagy a finom pite desszertként, mert mindegyik hibátlan remekmű volt a maga egyszerűségében. Friss szezonális alapanyagok, semmi faxni csak az ízek csodás érzése a szájban. Mennyei volt minden. A házigazda saját borát kínálta, igaz, nekem annyira nem ízlett, de a vacsorához jól esett.
Nagyot aludtam, óriási csend vett körül éjszaka, csak a padló nyikorgott egy kicsit a szomszédos szobákban. Pihentető alvás után remek reggelivel kezdődött a másnap.
A reggeli is ráérős, finom kávé, narancsdzsúsz, és nem a szokványos kontinentális reggeli. Egy kicsit más. Házi vadkolbász sütve, pástétomok, házi sonka és házi kolbász, friss körözött túró, friss zöld fűszerekkel, tejfölös mártogatós, meleg croissant, bundás kenyér, azt sem tudtam mit válasszak. Nekem nagyon ízlett, és ami még nagyon más, a tálalóedények. Békebeli porcelánok, finom kistányérok, régi villák és kanalak, egy kis csipketerítő, az egész olyan kifinomult érzés, nyugalmas és békés. Nagyon szerettem a reggeliket. Igaz, időben kell érkezni, mert a lusta vendég részére már nem töltik újra a tálakat.
A séf másnap is kitett magáért, ebédre olyan finom krémes gombás rizottót ettem grillsajttal, azóta is emlegetem. Semmi bonyolultság, és mégis elképesztő ízek.
A kertben fűszerkert, innen származnak az étkezéshez felhasznált fűszerek, a limonádéba friss menta, házi málnaszörpöt inni pedig sokkal sokkal jobb, mint kólát.
Ha meguntuk a békés pihenést, mehetünk lovagolni, vehetünk lovagló órákat, vagy csak bámulhatjuk a pacikat a naplementében. Én biciklire pattantam, mert az is van, és betekertem a környéket. Tanyák, csend, nyugalom, síkság. Kiváló terep biciklizésre. Bár Ópusztaszer közel van, és bőven kínál látványosságot, én nem vágytam emberek közé. Sehova nem vágytam, olyan jó volt itt lenni.
Az Alföldi táj békés gyönyörét most értettem meg. Nincs itt semmi. De mégis, minden itt van. Jó levegő, nyugalom, egészséges pihenés, finom étkek, kedves emberek, béke, lassulás, vendégszeretet. Más nem kell a jóléthez, a jól léthez.
Ha kedvet kaptatok a vidéki stílusos szálláshelyhez, itt olvashattok róla bővebben:
