Túra a hegy gyomrába

Egy vulkáni hegy felfedezése mindig izgalmas kaland, mert ritka kőzetek, ritka alakzatok, bazaltoszlopok, lefolyások, sziklatörések, és mindenféle érdekes dolgok láthatóak az ilyen hegyeken. Szerencsére a mi kis országunkban sok ilyen van, szinte mindet láttam is, de akárhányszor szívesen megyek az egykori vulkánok helyszínére. Imádom a Balaton környéki Tanúhegyeket, kedvenceim, hiszen közel is vannak, és nagyon látványosak. De szépek a Bükk, a Mátra vagy a Karancs hegyei is minden maradványukkal együtt.

Most viszont egy kisebb, de annál hangulatosabb és nagyon is látványos vulkáni hegyet fedeztem fel sok év után ismét, a Ság hegyet. Annak is a belsejét, mert ilyen viszont nem sok van, hogy bele lehet menni – az egykori bányászatnak köszönhetően – a hegy gyomrába.

A túra napján pont egy párás, ködös, szürke időjárást kaptunk, amitől még izgalmasabb és különlegesebb lett a kirándulásunk.

Minden kicsit földöntúli lett, egyedül nem is szívesen bolyongtam volna az őszi erdőben. Társasággal viszont remek volt, csodás fotók készültek, és igazán tartalmas kirándulást tettünk.

Távolságra nem nagy bejárni az egész hegyet, szintkülönbség sem óriási, épp csak kellemesen fáradunk el, mire felérünk.

A hegy alatt a vulkánokról szóló szuper kis interaktív múzeumot nézhetünk meg, erről itt írtam már:

Mindent a vulkánokról

De most a gyaloglás a lényeg, természetközelben felfedezni a hegyet és látnivalóit. Ha elhagyjuk a vulkános múzeumot, még egy kicsit tudunk autóval is fölfelé menni, egy nagy parkolóig, de ha többet szeretnénk gyalogolni, akkor hagyjuk itt a járművet. 

A parkoló mellett izgalmas elhagyott bánya-osztályozó romjai találhatók, a másik oldalon pedig egy turistaház, jól ki van minden táblázva, nem tévedhetünk el. A fölfelé menet módját is megválaszthatjuk, természetesen az izgalmasabb zöldebb lépcsős változat tetszett, mert máris csodás közelségbe érkeztünk a fákhoz.

 

Felérve a hegyre Trianoni kereszt, emlékmű a látnivaló, és szép időben a kilátás a Ság-hegy környéki szőlőkre, de a Somló hegy is látszik napsütésben. (hasonlóan szép vulkanikus hegyünk)

Az emlékműt körbejárva tehetünk többféle kört, lefele menetben pedig lejutunk a kibányászott hegy gyomrába. A vulkanikus földrétegek és egymásra rakódások szépen látszanak, táblákon lehet ismerkedni a múlttal és a geológiával.

A természet lassan begyógyítja a sebeket, melyet a bányászat okozott a hegynek. Csodálatosan szép színes bokrok és fák mindenütt, a ködös szürke időjárástól inkább egy sci-fi film díszletébe illett a valóság. Kis ösvényeken járhatjuk be körbe-körbe a hegyet, mindig újabb és izgalmasabb kilátással, látnivalókkal. Rendkívül romantikus is egyben, és nagyon látványos.

Ilyen hangulatos tud lenni akkor is ha nem szép napfényes az idő, és teljesen mást mutat, ami talán ritkaság számba megy. Persze vissza kell jönni ide is nyáron, vagy ősszel amikor a szőlő érik, és meg lehet látogatni néhány pincét. Bár a hegy borai nekem nem jönnek be, attól még finomak és értékesek. A Dénes birtok borát kóstoltam, mert ha már itt járok, mindenképpen megkóstolom a helyi ételeket italokat is.

A kirándulás végén akár további programot is lehet szervezni a környéken, lehet az borkóstoló, vagy egy jó fürdés, melyre több lehetőség is van a közelben. 

Hivatalos verziókat itt olvashattok a hegy látnivalóiról: http://sag-hegy.hu/latnivalok.php

Aki még nem járt itt, mindenképpen pótolja, remek kirándulóhely, jóféle séták, kulturális fürdős programok helyszíne, egy de akár több napot is megér. A képek pedig önmagukért beszélnek.

 

 

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony