Tüdőfrissítő kirándulás Ausztriába

Ha csak egy napunk van, és nem az ország Keleti részében lakunk, jó esélyünk van egy remek tüdőtisztító kirándulásra a szomszédos országba. És hogy mit ajánlok? Egy szuper kanyon bejárását, aztán szalamander fogaskerekűvel a Schneeberg bejárását.

Keljünk kora reggel, induljunk el Sopron irányába, útközben igyunk egy kávét, de ne a Tercia étteremben, mert az drága és nem túl finom. Keljünk át a határon, ahol elvileg meg sem állítanak Ausztria felé, és mindjárt az első körforgalomban térjünk le a főútról. Bécsújhely irányába megyünk, Würflach nevű községbe. Soprontól mindössze 63 km. Addig is takaros falvakban, zöld mezők rétek szépségében gyönyörködhetünk.

Bécsújhelyet egyszerűen átszeljük, és hamarosan meg is érkezünk Würflach-ba. A cél a Johannesblachklamm. Jól ki lesz táblázva, csak figyelni kell.

Miután leparkoltunk a szurdok bejáratánál, elindulunk a szép kis szurdok felfedezésére. Kellemes, nem megerőltető séta lesz, kis fahidakon kelünk át többször is a patakon.

A szurdok maga nem hosszú, bő negyedóra alatt végig tudjuk járni. Megéri, mert hatalmas sziklák között folyik a patak, puha mohákat tapizhatunk, fotózhatunk kedvünkre, és szívhatjuk a kellemes friss üdítő levegőt.

Aki többet és hosszabban szeretne túrázni, jól kitáblázva megtalálja a további lehetőségeket. Nos, mi inkább a szurdok bejáratához visszatérve egy jó ebédet szavaztunk meg. A Wienersnitzel nem okozott csalódást a hagyományos osztrák krumplisalátával, jó szívvel ajánlom, gyors kiszolgálás, finom ételek, korrekt árak.

Ezután visszatérve a főútra Puchberget vettük célba, ami mindössze 17 km még, és szép tájakon át vezet az út. Amint elérjük a települést, máris meglátjuk a Schneeberbahn épületét, rajta a foltos szalamandrával. Itt parkoljunk, jól kitáblázva több parkoló is található, és ingyenes.

Az állomás épületében megvesszük jegyünket a fogaskerekűre, érdemes mindjárt retúrt venni, ha csak nem gyalog szándékozunk visszajönni. Arra is van lehetőség, remek turistautak hálózzák be a hegyoldalt, nem lehet eltévedni, sokan választják ezt az opciót. Arra viszont számítsunk, hogy fölfelé hosszú lesz az út, és meredek, lefelé pedig térdet próbáló.

Az is lehet opció, hogy csak a hegy feléig vonatozunk, és onnan sétálunk, vagy fordítva.

A kis foltos fogaskerekűre 38 EUR a retúrjegy személyenként, ami nem olcsó, de ha meglátjuk hova is visz fel minket, megértjük az árát. A vonaton a német után magyar nyelven is közölnek mindent, és az állomáson is minden ki van írva magyarul. Ne tántorítson vissza bennünket, ha nem tudunk németül.

Innen már csak az élvezet van hátra, a – bár nem túl kényelmes –  kis műanyag üléseken ülve bámulhatunk kifelé, és csodálhatjuk a tájat. Ahogy egyre jobban emelkedünk, egyre szebb lesz a kilátás, és még alagút is lesz, igazán élvezetes.

A vonat megáll félúton, és kihagyhatatlan a friss snébergi bukta megvásárlása, majd elfogyasztása. Vigyázzunk, én kifolyattam belőle a lekvárt magamra, így a hegytetőn szerettek a darazsak.

A tetőn szép idő esetén csodálatos kilátásban lesz részünk. Alattunk apró falvak, szemben a Rax platója, mellettünk pedig Sissi hüttéje és kápolnája. Általában modern kiállítást is láthatunk, a hüttében pedig szobák is vannak, ha itt szeretnénk aludni.

Enni is inni is lehet fönt, a túrautak pedig számtalan táblán csábítanak egy kis hegyi gyaloglásra. A 2076 méteres csúcsra rövid sétával juthatunk fel. Most még június közepén is volt egy kis hó, és a lenti 30 fokkal szemben a tetőn 11 fok körüli hőmérsékletet élvezhettünk.

Szuper friss a levegő, szívjunk jó mélyeket, tisztítsuk meg a tüdőnket a városi portól, és élvezzük ki a hegyi levegőt.

Ha még tovább szeretnénk Ausztriában nézelődni, Puchbergben is tehetünk egy sétát, a városka közepén kis tó, kellemes cukrászdák találhatók. Ha még így is marad időnk, ejtsük útba akár a Liszt múzeumot Doborjánban (erről itt írtam) https://bakancsesfakanal.cafeblog.hu/2018/07/19/ahol-a-zene-szuletett/

vagy Eisenstadtba is kirándulhatunk szintén közel van, ott pedig a kastélyt és Haydn házát érdemes felkeresni. Itt: https://bakancsesfakanal.cafeblog.hu/2018/10/10/haydn-hazaban-jartam/

De nem messze található az Eszterházyak vára Fraknó, ahova szintén érdemes elutazni, bár az már egy másik nap és nálam másik bejegyzés lesz majd.

Hazafelé kihagyhatatlan Sopronban a Harrer cukrászda, mi is betértünk egy finom fagylaltra.  19 óráig tart nyitva.

Jó kis kirándulás volt, szeretettel ajánlom.

A cikk megosztói között pedig ajándékot sorsolok ki, a blog 8. szülinapja alkalmából.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony