Grábóc. Még a neve is olyan meseszerű. Egy pici falu Tolna megyében, Bonyhádhoz 8 km-re az erdők között fekszik. Ott van, ahol a madár se jár.
A csend és nyugalom lakja, meg némi szegénység. De csodás a környezet, főleg ilyenkor ősszel, amikor a lombok színessé válnak, zöldek, sárgák, okkerek, bordók és vörösek váltják egymást.
A falu fontos nevezetessége az erdőben álló Szerb Ortodox Kolostor és Templom. Először egy teljesítménytúra alkalmával jártam itt, már akkor is rabul ejtett. Most egy esős vasárnap ismét felkerestük, és ismét megcsodáltuk.
Az 1580-as években a török elől menekülő szerb szerzetesek itt találtak nyugalomra. Aztán később otthonra is, mert a dalmáciai kolostoruk után itt építettek fatemplomot, majd a budai basa engedélyével hét évvel később kőtemplomot.
De a török átok nem ért véget, 1667-ben feldúlták a kolostort, és elnéptelenedett. A Rákóczi szabadságharc után mégis visszatértek ide a szerb lakosok, és az ortodox szerzetesek, és 1736-ban megépítették a ma is álló templomot.
Ottjártunkkor éppen miséztek, a hölgyek jellegzetes fekete “főkötőben” énekeltek, a papokkal együtt, gyorsan, szinte érthetetlenül ejtve a talán ógörög szavakat, ami engem az oroszra emlékeztetett. A templombelső díszes, aranyozott, gazdag. Szerénységről nem beszélhetünk. A templom legfőbb dísze az ikonosztáz.
A templom környezete viszont szerény, belesimul teljesen a természetbe, és ettől még áhítatosabb az idelátogatás. Patakon átívelő kis kőhídon tudjuk megközelíteni a templomot, a patak mellett a vízház, a templommal szemben pedig egy egyházi épület található. Szépen felújított különleges kirándulóhely.
Szeretettel ajánlom a felkeresését, a környék megismerését, különleges nem túl ismert, és nagyon érdekes. A templom elvileg hétvégén mindig nyitva áll a látogatók előtt. Tudomásom szerinte egyetlen szerzetes lakja, aki alig beszél magyarul. De ide amúgy is a csendet kell jönni megcsodálni, a lelkeket gazdagítani.
