Menő lett az on-line főzőiskola – Paprikás krumpli, ahogy még sosem készítettem

A karantén ideje alatt egyre menőbb dolog on-line főzőiskolákba járni, vagy csak egy-egy étel neves séfek által mutatott tippjeit megtanulni. Én nagyon élvezem ezt, bár magam is önállóan főzök, a jó pap holtig tanul elve alapján, szívesen tanulok új dolgokat, és szívesen főzöm meg a menő séfek által készített és megmutatott ételeket. Főztem már Pauli Zoli után sufnudlit, és a Pajta ifjú tehetséges séfje, Farkas Richárd dödölléjét.

Most kedvet csinált a kondérban készült paprikás krumplihoz, így az ő receptje szerint készítettem el az ételt. Soha, de soha nem ettem még ennyire finom és különleges paprikás krumplit. Igaz, szerencsém van, mert a hozzá való szárított vargánya rendelkezésemre áll, ott figyel a spejz polcon egy befőttes üvegbe. Még két éve szedtem sok vargányát a Bakonyban, így a fagyasztás mellett, szárított vargánya is készült. Most nagyon jól jött, porrá törve, fűszerként használtuk.

Az idő igazán kegyes, szép tavaszi, napos, sőt tegnap kifejezetten meleg volt. Ilyenkor jólesik a kertben bográcsozni, és ez az étel egyik különlegessége, hogy bográcsban készül. Valahogy más lesz, kap egy kis füstös beütést, másként érnek be az ízek bográcsban, szabad tűzön. A bográcsozás amúgy is jó buli, ha most kicsit másként is történik, csak a saját családommal bográcsozom hármasban.

Az ötlet az enyém volt, ahogy a konyhalány szerepe is, az összes előkészítő munkát én végeztem, a tűzrakás viszont férfi dolog. Még jó, hogy a szomszéd kijött a kertbe a füstre, és egy kis barack pálinkával hozzájárult a főzés sikeréhez.

Természetesen ő is kapott az elkészült ételből, hiszen a távolságot megtartottuk, az elválasztó tüskés sövényen épp csak annyi rés van, hogy a pálinka átférjen rajta.

És akkor jöjjenek a hozzávalók, meg az elkészítés módja.

Hozzávalók 4 főre:

1,5 kg krumpli

2 fej hagyma

1 nagy gerezd fokhagyma

egy marék szárított vargánya (porrá zúzva mozsárban)

só, bors, (én egy kis csili paprikát is tettem)

pirospaprika két teáskanál

2 evőkanál fagyos zsír

1 kis szál házi füstölt kolbász

víz, és snidling a díszítéshez.

Elkészítése:

A hagymát összevágjuk, üvegesre pirítjuk a zsíron, majd bele a fokhagymát is, majd rászórjuk a pirospaprikát, a vargányaport, és utána a kolbászt, amit én karikára, majd félbe vágtam. Így pirítjuk össze az alapokat, majd bele a nagyobb (bográcsozáshoz nagyobb darabokra szoktam vágni az alapanyagot) kockára vágott krumplit, és felöntjük vízzel. Épp csak hogy ellepje. És főzzük, rotyogtatjuk.

K.b.egy óra alatt el fog készülni az étel. Tányérba szedjük, és snidlinget szórunk a tetejére. Mi vörösborral kísértük le, határozottan jól passzolt hozzá. Nagyon finom lett, és a vargánya miatt kapott egy különleges erősebb szaftot, amitől sokkal jobb lett az étel, de nem vitte el az íze más irányba. Köszönjük Farkas Richárd a receptet!

Ettünk hozzá egy kis házi kovászos kenyeret is, és készült mellé hagyományos fejes saláta is.

A paprikás krumpli hagyományos magyar étel, olcsó, laktató, szinte mindenki szereti.Sokféleképpen lehet készíteni, én magam is több variációt szoktam főzni. Hosszú lével karikára vágva a krumplit, vagy csípősre, szoktam virslivel kolbász helyett, akkor egy könnyedebb változatot kapunk. A variáció végtelen, de ez a fajta eddig a legfinomabb. Készítsétek el ti is, jön a jó idő, lehet bográcsozni, gyors és egyszerű, kevés hozzávalóval készülő étel. A vargánya…. hát az már más kérdés… ha tudtok szerezzetek be egy kis szárított vargányát. Már nekem is csak egy-két adagra való maradt, és amilyen kevés a csapadék, lehet hogy idén sem tudunk sokat szedni.

Jó étvágyat kívánok!

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony