Sárkeresztes

Lassan 7 éve, hogy új otthonom, Sárkeresztes egy bájos falu Székesfehérvár határától 5 km-re. Szeretném kicsit bemutatni, megismertetni veletek, hiszen kevesen tudják, milyen értékeket rejt.

Mielőtt ide költöztem, én is csak a 81-es főút mentén láttam a falut, sosem jártam be az egészet.
S miután végigjártam biciklivel többször is, nagy megelégedésemre szolgál, hogy immár én is a lakosa lehetek ennek a helyes kis falunak.
A faluról röviden annyit, hogy már 1193-ban van róla írásos emlék, tehát nem mai keletkezésű. Szomszédos községe Moha, melyet a Gaja patak választ el tőle.
1500 körüli lakosa van, és nagyon érdekes a fekvése.
Mivel a Móri Árok szélén helyezkedik el, a Vértes és a Keleti Bakony között húzódva, erősen szeles helység. Tulajdonképpen egy tektonikai törésvonal a két hegyvonulat között. 🙂
Mikroklímája, talaja, növényei erősen emlékeztetnek a Kőszeg környékiekre, legelőször ez tetszett meg benne. Szőlőhegye van, lankás lejtőkkel, tavasszal nyitott pince programokkal. Emlékparkja, rekortános tornapályája, felnőtt játszótere, focipályája, és gyönyörű parkerdeje.
Nagyrészt löszös, mészköves, dolomitos a talaj, de pontos leírást itt olvashattok róla:
http://www.sarkeresztes.hu/sarkeresztesrol.php

Sokat esik az eső, és sokat fúj a szél, ennek ellenére a Gaja közelsége, a kis pincék, a határban lévő sok vad, őzek, nyuszik, fácánok, és a rendezett szép utcák miatt nagyon tetszik nekem.

Nagyon szeretem a határban a régi pincéket. Itt egykoron Borbála puszta volt, és sok-sok elhagyott, ám izgalmas látvány a szántóföldek között lévő pincemaradvány.
Ha tehetem minden hétvégén körbe kirándulok a környéken, vizsla kutyám elég jó motiváció ehhez.
Egyik szép kirándulóhely a Parkerdő, melyben a II. világháború történéseire is emlékezhetünk.
Vannak ismertető táblák, lövészárkok, és emlékkő is a hősöknek. A háborúban itt nagy, és véres csaták zajlottak, ha sétálni indulunk, lábunk véráztatta földön jár.

A park nagy része hánccsal megszórt kényelmes útvonalon halad, növények állatok ismertető tábláival, padokkal, főzőhelyekkel ellátva.

Kilátó is van, ahonnan remek kilátás nyílik a Keleti Bakonyra, látni Mohát, Iszkaszentgyörgyöt, de még Fehérvárcsurgót is.

A parkerdő sétára, kocogásra, közös főzőcskézésre alkalmas, sőt csillagvizsgáló padok is vannak, ahonnan a tiszta égbolton, az útmutató tábla szerint ismerhetjük meg az égi csodákat.

Aki nem vigyáz, szellemekkel is találkozhat, hiszen sok halott katona nyughelye a park. Mindannyian bátor hősök voltak, félni nem kell tőlük.

A parkerdőn kívül van még egy Bársony István emlékpark is, aki híres vadászíró volt, és itt született Sárkeresztesen, az egykori Károlyi birtokon.

Ez a park kisebb, a falu másik felén található. Itt is padok, asztalok szolgálják a pihenést, kikapcsolódást. A református templom 1715-ben épült, még felfedezésemre vár.

A falu kedvenc méhésze Szabadi Péter, kiváló termékei vannak, ahogy a Csordi sajtműhelynek is.

Szeretem a falumat, és nagyon élvezem a gyönyörű környezetet.
Reggelente totálban látom a napfelkeltét, és az ablakból már-már giccsesen szép naplementékben gyönyörködöm.
Sárkeresztes pedig Csesznek után a legszebb falu már számomra. 🙂

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony