A nyár végi jóidő arra sarkallja az embert, hogy szabadnapját sportosan kellemesen töltse el. Nos, így gondoltam én is, ezért elindultunk biciklivel a Velencei tóra. Székesfehérvárról elvileg körbe vezet az új bringaút, így akadálymentesen eljuthatunk egy jó kis természetes strandra. Nos, azért nem volt minden gömbölyű.
A városból kiérve máris akadályokba ütköztünk, a bringaút fel van túrva, kerülegetni kellett, sőt le is kellett szállnunk a bicikliről. Jött a jó kis lejtő Kisfalud felé, de mivel ott nemrégiben csatornáztak, a helyreállítás még nem történt meg, ezért jókat döccentünk a gödröknél. A falu széli kocsma még nem volt nyitva, úgy látszik csak a visszafele érkező fáradt-szomjas biciklisekre számítanak. A vasúti átkelőnél le kell szállni, hogy a labirint korlát között át tudjuk tolni a gépet. Vonat ugyan már évek óta nem jár erre, azért a szabály az szabály. Legalábbis itt.
Pákozdig viszonylag jó tempóban tudtunk haladni, de a nap már erősen tűzött, az út szélére ültetett fák pedig még nem adnak árnyat néhány évig. Aztán jött maga a falu bicikliút szakasza, ami egyben járda is. Sőt, több helyen át kell kelni az úton is, ami nem volt túl jó tervezés. Az autósok egyáltalán nem álltak meg, mindig várni kellett. Végre kiértünk a faluból, a körforgalom után be az erdőbe. Ez egy jó rész, árnyékos, széles. Ezután emelkedő az aszfaltúton – Szúnyog-szigetre vezető közúton – a Doni kápolna felé, illetve előtte az Arborétum mellett halad az út.
Kissé dombos, változatos szakasz jött, nem rossz. Innen kezdődik a szerintem legjobb rész, jó minőségű széles út, végig lejtő, szép kilátással a Velencei tóra. Egy jó gurulás után a régi aszfaltos partmenti úton kellett továbbhaladnunk, ahol vendégünk parlagfű allergiája felerősödött. Nem csoda, az út mellett hatalmas gaz van, amiben persze burjánzik a parlagfű. Vajon kinek a feladata lenne erre odafigyelni?
Sok tekerés után végre odaértünk Velencére, le a partra, ahol ugyan már nem voltak gyomnövények, viszont a sok strandra tartó gyalogost alig lehetett kikerülni. Itt járda funkciót is betölt be a kerékpárút.
A part mellett haladva nemsokára elérkeztünk a tókanyarulatba, ahol a Velence kapuja projekt építkezési munkái miatt ismét a közútra kellett kitekernünk. Nem volt veszélytelen a nagy forgalomban az autók között evickélni. Alig vártuk, hogy átérjünk a Déli partrészre, ahol az alsó úton, szintén közúton tudtuk folytatni a tekerést. De ez sem volt jobb. Hiába a 30-as tábla, az autók száguldoztak, majdnem lesodorva a bicikliseket. Mert ugye egy-egy előzésnél nem várták meg a szembejövő kocsik elhaladását, muszáj volt a biciklisnek és két autónak elférni egymás mellett. Így néha úgy éreztem a térdemet már súrolják az autók.
Alig vártam, hogy végre a strandra érjünk.
Éppen időben, már jó meleg lett, verte a 30 fokot a hőmérő, mikor a Velencei szabadstrandra értünk. Általam nemrég fölfedezett kellemes szabadstrand, nagy fákkal, szemetesekkel, büfével, vécével, röplabda pályával. A tóra a lépcsőlejárat százezer éves, de nemcsak itt, szinte mindenütt. Ideje lenne a retrót lecserélni, frissíteni. Ez sem tudom kinek lenne a dolga.
Meg azt sem, hogy vajon ebben a melegben miért nem ürítik gyakrabban a kukákat, elkerülve ezzel, hogy a kuka mellett is szeméthegy legyen. A nagy melegben nagyon büdösek is voltak a kukák.
No de a víz… az finom volt, friss és tiszta. Megérte lejönni, jókat úsztunk, labdáztunk, és árnyékban is fogott a nap. A büfében kaptunk egy langyos sört, meg egy langyos üdítőt, nem is látogattuk meg többet a nap folyamán. Délután másutt kerestünk ebédelési lehetőséget, a jól megszokott, bevált helyünkre tekertünk Agárdra.
Novák büfé Agárd
Már kora tavasszal kinyitnak, és késő őszig lehet itt enni-inni. A hideg csapolt sör friss és finom, az üdítők kifogástalanul hidegek, a hekket mindig frissen sütik. Ettünk hekket, kovászos uborkával, kenyérrel, én pedig a rántott borjúlábnak örültem, amit ritkán lehet kapni. Ezúttal is nagyon finom volt, bátran ajánlom mindenkinek a halat is, a borjúlábat is. Ettem itt már finom pacalt, most a malacfarok pörkölt amit még kipróbálok legközelebb. Mindig friss az étel, a frissen sültek tényleg frissen sülnek. A tulajdonos és a személyzet kedves, barátságos. Igazi retró hangulat, amikor kikiabálják: “Egy hekk elkészült!”
Az ebéd elfogyasztása után ismét nyeregbe pattantunk, és hazafele vettük az irányt. Agárd végéig az alsó úton, közúton lehet tekerni, majd a régi bicikliúton. Na, ebben sem volt köszönet. Az út egy gyalogösvény inkább, benőtte, befutotta kétoldalt a gaz. Gyökerek dudorodnak ki, több helyen balesetveszélyes. Azt aztán végképp nem tudom, hogy ezt az utat ki és miért nem tartotta vajon rendben? Miért hagyták tönkremenni, mert így szinte teljesen használhatatlan.
Elérkeztünk a Dinnyési elágazóig, itt rátértünk a Pákozd felé haladó bekötőútra, majd hamarosan egy újabb kellemes biciklis szakasz következett. Végig folyó parton halad az út, széles, nemrég készült, még hibátlan. Zavaró csak a nagy meleg volt, a terep nyílt terület, a nap nagyon sütötte a tarkónkat, és lelassította a lábunkat. Alig vártuk, hogy ismét Kisfaludhoz érjünk, és tudjunk inni. A kocsma nyitva volt, párosával ittuk a jéghideg tonikot.
Innen már az ismerős, helyenként felbontott kerékpárút szakasz következett a város határáig.
Az élmény jó volt ugyan, – főként a fürdőzés – de a kerékpárút a tó körül még hagy kívánnivalót bőven.
Remélem az illetékesek között is vannak biciklisták.
