Múlt hét végén Balatonalmádiban túráztam, Mikulás túrán. Arra nem jöttem rá, hogy mitől Vödörvölgyi, szerintem ilyen helyen nem jártunk útközben, de lehet, hogy csak én nem figyeltem.
Az idő kifejezetten alkalmas volt túrára, szürke, ólmos, ködös, épp csak az eső nem esett. No persze ez nem szegte kedvünket, és fél kilenckor már Balatonalmádi utcáit róttam Bettivel, miközben megtárgyaltuk a világ dolgait.
Először is egy szép parkon át vezetett az út ahol nyitott könyvet formázó kis “szobrocskákon” (könyvecskéken) jópofa feliratok voltak, de ebben az időben nemigen volt kedvem mindet végigolvasni.
Hamarosan elhagytuk a kisvárost, és egy szép patak völgyében folytatódott az utunk.
Napsütésben, nyáron csodás környék lehet, most közepesen szép volt. 🙂 No persze készült pár szép fotó, mert a ködös időben is megtaláltam a táj szépségét, pl. a csipkebogyó bokrokon épp lecsöppenni készülő vízcseppeket. (Fotó majd később)
Egy forrást is elhagytunk, aztán kiértünk a Szentkirályszabadjára vezető kerékpárútra, ahol is a Mikulás fogadott bennünket. Kaptunk egy szép almát, meg egy szaloncukrot. Az első szaloncukrot mindig a Télapó (vagy a Mikulás) hozza, és mindig olyan jó érzés, olyan ünnepi hangulat vesz erőt rajtam.
Szóval a jókedvű Mikulást, és Krampusztársát elhagyva, dombnak felfele vezetett tovább az utunk, szőlők és nyaralócskák között. Nemsokára egy meredek csúszós völgy következett, aztán be is értünk a faluba, ahol az iskolában volt az ellenőrző pont. Meleg teával vártak minket, ami nemcsak hogy jólesett, még finom is volt.
Innen ugyanazon úton mentünk vissza egy darabig, de most a meredek völgy meredek heggyé változott, és némi szuszogással sikerült fölérnem a tetejére.
Szembe jött egy Télapó, megörültem neki, messziről kiabáltam, “jé a Télapók is túráznak, de jó”. De a Télapó visszaszólt, hogy ő Mikulás, nem látom hogy nincs szakálla?….
No, nem sértődtem meg, tovább gyalogoltam, elhagytam egy csomó Mikulás sapkás túrázót, és egy szép völgyben nagy sziklák között felfedeztem a környék legszebb részét.
Hatalmas mohás sziklaalakzatok, különálló kövek, nem is tudtam, hogy itt ilyen is van. Tetszett.
Ezután ismét patakvölgy következett, víz nélkül, majd hamarosan beérkeztünk Almádiba.
Megkerestük az ellenőrzőpontot, amin kicsit túlmentünk, és itt is kaptunk teát.
Innen már csak pár száz méter volt a cél, ahol önarcképes – boszorkányos kitűzőt választottam.
Jó kis túra volt, ez a 15 km pont elég volt egy egészséges levegőzéshez, elfáradni nem lehetett benne.
Maci és Tinca két kört mentek, persze futva, de ők fiúk, meg erősek, meg had csinálják…
Ajánlom a túrát mindenkinek, jó szervezés, szép útvonal volt.
