Vasárnap Vértesszőlősön túráztam, az ígéretesen szép fém kitűző, és a környék felfedezése miatt. Párás reggeli idő volt, jó sok ember jött össze a rajthelyen, ami sajnálatos módon egy nem füstmentes kocsma volt. Miután megkaptuk az itinerünket, és befizettük az 1000 Ft-os nevezést, elindultam a 22 km-es több mint 600 méter szinttel teli útra.
A falu szépen rendben tartott Tájházát elhagyva dombnak indultunk felfelé, takaros kis házak mellett. A kilátás a dombtetőről még a nem túl szép idő ellenére is nagyon klassz volt, nem volt sár, nem volt hideg, minden adott volt egy jó kis gyaloglásra.
Hamarosan beértünk az erdőbe, itt már csak messziről villogott feltűnő sárga polójában túratársam, aztán egyedül maradtam. Élveztem a csöndet, a friss levegőt, és szoktattam szervezetemet a hegynek fölfelé gyalogláshoz. Egyébként megfigyeltem, hogy a túra elején mindig szuszogok, lassabban érek föl, aztán ahogy belelendülök a gyaloglásba, sokkal könnyebb lesz.
Szemben velünk a Ranzinger kilátót láttuk, de a mi útvonalunk nem vezetett oda. Kicsit sajnáltam is, hogy nem a hosszabb távot választottam, mert akkor a kilátó, és még a Szelim barlang is benne lett volna mint látványosság.
Az erdőben felfele gyalogolva ismerős útvonalra értünk, a Megalódusz futáson már jártam erre. (Az egy nagyszerű rendezésű őszi terepfutás, melyre kedves ismerősömTamás Péter szokott meghívni) Itt volt a forrásnál az ellenőrzőpont, bár sajnos víz nem folyt belőle.
Gyönyörű szilákkal övezett ösvény következett, a mohás sziklák néhol fehéren villantak. Több fotót is készítettem, nagyon szép része ez a Gerecsének, és a Lábatlan túrából is ismerős volt. Itt vált el a két táv, a közepes és a hosszú.
Úgy látszik a futó és futószervező emberek megtalálnak, mert gyalogostársammá szegődött fiatalember a BSI szervezője. (Neki köszönöm a jó társaságot)
Többek között erről is beszélgettünk, hogy miért is jó túrázni. Amellett hogy friss levegőt szívunk a városban megszürkült tüdőnkbe, csend van, nyugalom, dolgozik a szívünk hegynek fölfele, pumpálja a friss vért az erekbe, tágul a tüdőnk, és stresszmentesül a fejünk. Egészséges, nem túl megerőltető, és még szép helyeket is megismerhetsz. Emellett barátokra, ismerősökre lehet szert tenni, a túratársadalom könnyedén befogadjan a jóköszönő, kedves embereket. Jó beszélgetni ismeretlenekkel, talán még könnyebben megnyílunk idegenek előtt, akiről azt sem mindig tudjuk, kicsoda, és honnan jött. Nem is ez a fontos, hanem az hogy meghallgatjuk egymást, van idő odafigyelni, végül is nem sietünk sehova. Nem munkában vagyunk ,ahol rohanni kell, így talán megmaradnak az emberi kapcsolataink megmarad a jóízű beszélgetések hangulata, ami karácsony előtt különösen fontos.
No, visszatérve a túrára, hamarosan a Baji vadászházhoz értünk, aztán vadetetők mellett elhaladva, megint emelkedtünk. Csodálatos völgyekben jártunk, számomra ismeretlen részeken. Végre elfogyott a hegy, és lejtő következett, s mivel délre járt, meg is éheztem. Épp jókor, mert a következő ellenőrzési ponton zsíros és lekváros, meg májkrémes kenyerek várták a túrázókat, lilahagyma, fokhagyma és savanyúkáposzta társaságában. Természetesen megint egy forrásnál jártunk, és innen más ismerősökkel (Tatai Laci és Balázs) gyalgoltam tovább. Csak laza és kényelmes tempóban, ami nem volt megerőltető.
A következő ellenőrzési pontunk a Körtemplom romjainál volt, égtek a mécsesek, nagyon szép hangulatossá tették a pontőrök a helyet. Egyébként is van valami romantikus fílingje az erdő közepén lévő templomromoknak.
Az Öreg Kovács hegy 555 m magas tetején található rom egykori Kovácsi faluból maradt itt. Magáról a faluról nem sok minden maradt ránk, több forrás is megerősíti, hogy ez egy Árpádkori település volt, egy Szent Péternek felszentelt körtemplommal. A körtemplom alapfalai még ma is láthatóak.Baj község önkormányzata egy információs táblát is emelt a rom mellé, melyről megtudhatjuk hogy nézhetett ki a XIII. és XVI. században e kicsiny épület. A templomot állítólag a törökök rombolták le. a templom körül pár sír is található, tűzrakóhely és padok a túrázók számára.
Innen már csak pár kilométer volt, főleg lejtőnek, aztán beértünk Vértesszőlősre a piros jelzésen.
Elhaladtunk az Előember “Múzeum” mellett, amit szerettem volna fotókkal és leírással ismertetni nektek, de nem volt kedvem ebben a szürkés időben. Egyszer már jártam itt, nagyon tetszett a kialakítás, a látnivalók, nagyon érdekes hely, ajánlom megnézésre.
A célban ismét a füstös kocsma várt, szép kitűzővel és emléklappal búcsúztam Vértesszőlőstől. No meg Bettitől kapott finom mézeskalácsokkal. 🙂
Hamarosan fotók is lesznek…
