A Balaton északi partján autózva számtalan kedves és szép hely található az út mellett. Ilyen az a kis kápolna is az út fölötti dombon, melyet már számtalanszor megnéztem az útról, és sóvárogtam, hogy közelebbről is láthassam. No, most jött el az ideje, hogy nem kellett sietni, és megkerestük a felvezető utat.
A szőlők között felvezető keskeny meredek aszfaltúton, kis táblákat találtunk, így könnyen megleltük a helyes irányt. A dombra felérve elénk tárult a Balaton csodás látképe, és a hófehér kis kápolna hátulja, fenyők ölelésében.
Már a lépcsősor is olyan romantikus volt, a kápolna körül pedig szép fenyők, és sűrű bokrok találhatók. Körbejártuk, és próbáltam lefotózni egyben, de ilyen közelről csak felemás képek sikerültek.
A bejáraton láttunk egy telefonszámot, amit sajnos nem jegyeztem meg, de elvileg megrendelhető egy cd, melyben a kis kápolnák története található. Picit utánajártam én is ennek a kápolnának, és az alábbiakat tudtam meg.
A kápolna 1816-ban épült a Kisörsi szőlőhegyen, és Páduai Szent Antal tiszteletére lett felszentelve. Eleinte még torony és harang nem is volt, azok csak később, 70 illetve 100 év múlva kerültek a kápolnára. A harang árát a hegyőr mustadományokból szedte össze. Minden hektoliter must után két litert le kellett adni. Illetve az árát. Búcsúja nyáron, június 13-án a Szent Antal búcsú, de elvileg nyaranta szombatonként rendszeresen tartanak itt istentiszteletet. Erre vonatkozóan a kápolnánál kiírást nem találtam.
A kápolna mellett régi sírkeresztek találhatóak, feltételezem hogy ahogy másutt is, a templomok mellé temették el a halottakat. Sajnos egy-két sír össze van törve, kár értük. A kápolna belsejében Udvardi Erzsébet freskói találhatók, amit sajnos most nem láthattunk. Udvardi Erzsébetnek a faluban kiállítása is van elvileg. No, lesz mit megnézni még a nyáron.
Például a Folly arborétumot, ami mellett a tavaszi Tanúhegyek túra is elhalad, és öt hektáron csodás faritkaságokat és egyéb szép növényeket lehet megnézni.
A kápolna kedves hely, érdemes ide ellátogatni akár egy balatoni fürdés kapcsán is.