A hosszú hétvégén sokfele jártam, többek között pár napot a szegedi barátaimnál töltöttem, így az első beszámolóm életem első Romániai útjáról szól, pontosabban Máriaradnáról.
Már a határon átjutva Nagylak fele feltűnt a hatalmas mennyiségű szemét, ami az út melletti árokban volt. Förtelmesnek találtam, de sajnos, nem sok mindent tehettem ellene. Március 15-e lévén átlagos munkanap volt szomszédainknál, de így is agybajt kaptam a román sofőrök vezetési stílusától, miközben Arad forgalmas lepusztult külvárosán áthaladtunk.
Célunk Máriaradna volt, a magyar Mária-kegyhelyek egyike. Híres búcsújáró hely, Lippa városához tartozik.
Odaértünkkor, ez a látvány fogadott.
Pedig maga a templom pont a Policével szemben volt, azt hinné az ember, hogy legalább ott rend van…..
Megpróbáltunk gyönyörködni a sajnálatos módon romló állapotú Ferences templomban, melynek egyik tornya teljesen kopaszon, lógó rongydarabokkal ékeskedett az ég felé.
A templom belseje szomorúságában is szép, hangulata megható, bár én nem éreztem semmiféle különösebb csodatévő erőt, de ki tudhatja miben rejlik a csoda.
A nonumentális lépcső is javításra szorul. A templombelső aránylag jó állapotú, kegyképét Vrichonassa György, katolikus bosnyák kereskedő egy olasz úrtól vásárolta, és ez a régi kápolna oltárát díszítette. A legenda szerint 1695-ben Lippa visszafoglalása után a török ezt is felgyújtotta, de a kép a tűzben sértetlen maradt. A tetőről viszont a tüzes cserepek a bámuló törökök közé potyogtak, így a vezérük kivégeztette a gyujtogatót. A felújítás során kolostort is építettek ide 1756 körül. Ma az is fájdalmasan omladozó állapotban van.
A templom mögött kálvária található, elhanyagolt állapotban szintén, de még így is szép.
Sajnos a templom mögött lévő wc-t nem volt kedvünk meglátogatni, mi több majdnem elsírtam magam a látványtól. Be sem mentünk, inkább az erdőt választottuk.
A szomorú Máriaradnától hamarosan elbúcsúztunk, és utunk következő állomásán már vígan élveztük a kirándulás örömeit.
De erről a következő beszámolóban.
