A borkóstolás és kegytemplom felkeresése után már csak rövid idő maradt Arad látnivalóira. A külváros lepusztult, szörnyű látképe után a belvárosi régi patinás épületek között kellemes sétát tettünk. A színház épületében valaha még Petőfi és Déryné is játszott. Épülete szépen felújított, barokk stílusú, uralja a teret.
Elsőként az éppen zárni készülő piacra siettünk, hogy mics-et vegyünk, ami helyi specialitás, talán a szerb scsevabcsicsára emlékeztető, többféle darált hús, fűszerezve. Hűtőben tárolva ill. fagyasztóba téve majd a kerti grillezéshez fogjuk felhasználni. Vettünk még nagyon olcsón házi tehénsajtot sós és natur változatban, majd az egyetlen nyitva tartó wc-t kerestük fel, ami számomra az ifjúkori bulgár tengerparti nyaralásokat idézte fel.
Orrfacsaró bűz, taposós balkáni toalett. Nem hagyhattam ki a fotózást. 🙂
A gyermekem annyira megijedt, azt mondta ő inkább kihagyja, de anyja szigorúan megkövetelte a “részvételt” hogy tapasztalja meg, más országban élő emberek életét a maga teljes valójában.
Nos, azt hiszem egy életre megtapasztalta.
A piac után Március 15. tiszteletére a Megbékélés terére sétáltunk. A szabadságharc leverése után a haditörvényszék felségsértés címén halálra ítélte a 13 tábornokot. Az 1849. október 6-ai kivégzés után 41 évvel, 1890. október 6-án állították a szobrot emlékükre.
Zala György és Huszár Adolf Szabadságszobra 29 évig maradhatott a talapzaton, 1919-ben eltávolították, és 85 év kellett ahhoz, hogy 2004. április 25-én újra köztéri szobor legyen belőle.
A monumentális szobor oldalán megtalálhatóak a tábornokok arcképei. Ottjártunkkor lett vége éppen az ünnepségnek, sok magyar szót hallottunk.
A tér után még felkerestük a vértanú tábornokok kivégzési helyét a Maros bal partján. Az obeliszk ég felé meredve emlékezik a hősökre.
Az emlékmű egyébként az aradi vár maradványaihoz közel van, ahogy írtam a folyó bal partján. A hatalmas várból csak a fűvel-gazzal benőtt falakat láttuk, elvileg a román katonaság működik benne.
A vár építését még Mária Terézia rendelte el, hatágú csillag formájú, engem elsősorban a Komáromi erődrendszerre emlékeztetett.
20 évig építették, sok ezer rab dolgozott rajta. Az osztrák-magyar birodalom legnagyobb börtöne is itt volt, a forradalmi hadsereg 500 katonatisztjét zárták ide, és legtöbbjüket kivégezték.
Aradi sétánk véget ért, de a magyar gyökerek ellenére, nem vágyom vissza ebbe a városba. Bár a villamos tetszett…..
