Elfelejtett régi magyar bányavárosok I. Selmecbánya

Selmecbánya. (Banská Stiavnica) Szerintem sokaknak azonnal eszébe jut ez a régi magyar bányaváros, ahol régen aranyat, ezüstöt bányásztak, ma pedig az iskolák, az ifjúság városa lett. Ki ne hallott volna a híres valétálásról, ami az erdészek, geósok, a selmeci iskolások különleges, egyedi diákhagyománya.
Régóta szerettem volna eljutni ide, s most adódott a lehetőség egy kis szabadságra, így Selmecbányát jelöltem meg úti célként, ahol az Óváros 1996. óta a Világörökség része.

A neten kikerestem néhány szálláshelyet, majd érkezéskor le is foglaltam egy kellemes szobát, ezután következhetett a városnézés. (A szállásról egy külön fejezetben írok)
A centrum táblát követve a régi városrész azonnal felismerhető a macskakő kezdeténél, és a hatalmas Akadémiai épületeknél. Itt találtam egy non-stop működő parkolót, (0,6 EUR óránként) ahonnan felfedezőútra indultam.
A városka azonnal megfogott, a lejtős-hegyes-dombos macskaköves utcáknak különleges hangulata van. Tél lévén nem voltak kirándulók, péntek volt, így kevés ember mászkált az utcán. A hatalmas hó miatt, meg a terepviszonyok miatt mindenki bakancsban és hócsizmában közlekedik. A járdákon nem divat a hóeltakarítás, így óvatosan kellett közlekedni. Igaz, nagyon élveztem a több mint félméteres hó jelenlétét, igazi téli hangulat volt.
Útbaigazítás nélkül elindultam fölfelé, és az előre olvasottak alapján azonnal megtaláltam a Fritz házat, mely az egykori Akadémia egyik legnevezetesebb épülete volt.

Nem messze található a Szentháromság szobor, melyet az 1710-es pestisjárvány megszűnésének emlékére állítottak.

A szobor felé tartva az iskolavárosban szövődött szerelmek emlékére lakatfalat is láttam, bizonyára sok mély érzést takarnak a színes lakatok.

 A Szentháromság-szobor fölött található – a sajnos nagyon rossz állapotban lévő evangélikus Lyceum – oldalán Petőfi emléktáblájával, jelezve, hogy 1838-39-ben itt járt iskolába. A meg nem értés miatt kicsapták ugyan az iskolából, Selmec mégis maradandó fejlődést hozott neki. A Lyceumban érettségizett Mikszáth Kálmán is, így bizton hihetjük, jó magyar iskola volt.

í
A vár körbejárása bő egy órát vesz igénybe, több kiállítást láthatunk benne, az udvar is nagy, a termekben emeletre is felmehetünk, a kápolnába külön, szóval van bőven látnivaló.

Selmecbánya címerében a várfal mellett két gyík látható, más helyeken szalamandraként említik, egyik aranyhátú másik ezüsthátú, utalva a két nemes fém itteni bányászatára.

Selmecbányán rendezték a világ első nemzetközi tudományos konferenciáját, de a város nevéhez fűződik az első nemzetközi tudományos szakegyesület megalapítása, az első műszaki felsőoktatási tanintézet megalapítása. Innen vált ismertté számos műszaki újdonság, és itt tanultak műszaki nagyjaink közül jó néhányan.

A következő látnivalóhoz érkeztem, a Klopacskához. Az épületből évszázadokon át hívták munkába a bányászokat, mégpedig úgy, hogy éjjel kettőkor a toronyban megszólaltatta a jávordeszkából készített kopogtatót. Negyed órán át két hangon előbb lassabb, majd gyorsabb ütemben – kétszer egyperces szünettel kopogtak. Ez volt az ébresztő kopogás, a városban mindenütt lehetett hallani. A Klopacska hangjára kigyúltak a fények a hegyoldalban a bányászházakban, és  a sok száz pislogó bányászlámpa mellett elindultak a bányászok dolgozni. A halottakat is így kísérték, temetéskor lassú gyászütemben szólaltatták meg a kopogót. Fájdalmas kopogás volt, mely az utolsó útra kísért.

A Klopacskában jelenleg teázó működik, kipróbáltam, remek réteseket és teákat lehet kapni. Színes bohém világa elvarázsolja a látogatót. A tea választék óriási, fehér fekete vörös gyümölcs és gyógyteák terén. Vásárolni is lehet teákat is, kellékeket is, de ha kedvünk szottyan vízipipát is szívhatunk, akár párnás teremben.

Fölfele tovább a szerpentinen visz az út, a Bányamúzeumot szerettem volna megnézni, így az ide 5-600 méteres távnak nekivágtam gyalog. Útba esett a Hegybányai kapu, melyet 1554-ben a török veszedelem idején építettek reneszánsz stílusban. Később barokk stílusúvá építették át, mára viszont feladatát teljesen elveszítette, az aszfaltos út mellette halad el.

A kapu mellett az egykori városfal maradványai is láthatók. Korábban volt még két városkapu, ezeket mára lebontották. Ez az egyet is tarthatnák kicsit nagyobb becsben, sajnos elég rossz állapotban van.

A Bányamúzeum sajnos nem volt nyitva, de a séta nem volt felesleges, pazar kilátás nyílik mindenütt a völgyekre.

 Innen csak egy ugrás az Újvár, más néven Leányvár. A belépő 2 EUR ha jól emlékszem, itt is van magyar nyelvű tájékoztató, amivel a három emeleten végigsétálhatunk.

Sok magyar emlékkel találkozunk természetesen, de van kiállítás a török korból, török teázási kellékeket találhatunk itt, tűzoltó történetet, és a lényeg, az emeleti ablakokból a kilátás, körpanoráma a városra.

Rövid meredek utcán jutottam vissza a központba, az Újvár előtt eligazító kis táblákat, és piros turista jelzést is találtam. Az Újvár rövid történetéről annyit, Rössel Borbála építette, mert nem akarta látni az akasztófát. Annyira gazdag volt, csak szórta, szórta a pénzét, mulatozott, hiába figyelmeztették. A végén a polgármester temettette el, olyan szegény lett, senkije sem maradt.
Sétámat egy kis kocsma ismerkedéssel zártam, a sétálóutcán számtalan sörözőt, pub-ot találunk, minden második ház étterem, penzió, kávézó, stb. Van választék, jó a kínálat, picit alacsonyabbak az árak mint nálunk, és biztosan tudom, a sör finom.

Selmecbányát mindenkinek csak ajánlani tudom aki romantikára, finom ételekre, egyedi hangulatra vágyik. Magyar kocsit egyet sem láttam, magyarul kevesen beszélnek, az angolt szinte mindenki tudja, néhol németül is értenek. De ellenszenvet nem tapasztaltam, sőt, kedvesek, barátságosak, vendégszeretőek a Selmeciek.  Ja, és a hó is nagy…..