A Székelyek szent hegye a Madarasi Hargita a maga 1801 méterével különleges élmény. Ivóból jutunk fel, gyalogosan is jók a jelzések, bár bizonyára erősen emelkedik, de terepjáróval is feljuthatunk. A terepjárózás egy “szakma” a helyi embernek, kínálnak lehetőséget katonai járműre, kis terepjáróra, de talán még szekérre is. Mi Bartalis Józsi feleségével, Melindával mentünk fel, a kis piros terepjáró platóján. A költség összesen: 14000 Ft, sokkal barátibb, mint amit a neten felfedezhetünk.
Jó kis program, ha arra járunk, ne hagyjuk ki.
Ivó község végén teljesen a hegy és erdő alatt egy kis faházas telepet üzemeltetnek Melindáék, de már épül az új étterem is hozzá. Az erősen gödrös úton felfele szó szerint mint a szél, úgy repültünk, persze később lassítani is kellett. Ajánlott az eső- vagy széldzseki, sőt, a csuklya felhúzása mindenképpen.
A nyitott járgányon ugyanis huzat van, süvít a szél viszi a hajunkat, de még a fejünket is.
Élmény mindenképpen, s közben száguldunk a csörgedező patakok és óriási fenyők mellett.
A nyitott terepjáróra fapadok vannak szerelve, s van ugyan pléd a fenekünk alá téve, azért számítsunk bőven rázkódásra. Csak ki ne essünk, bár arra azért vigyáznak. 🙂
Terepjáróval a nagy parkolóig lehet feljutni, ahol szállodákat, sípályát találunk, az egyszerűtől a négy csillagosig.
Miután levegőhöz jutunk, és kigyönyörködtük magunkat a körpanorámában, el is indulhatunk a csúcsra gyalogosan.
Az első meredek emelkedőt kis pihenő követi, szépséges a táj, aztán eltéveszthetetlen és kijárt, köves úton jutunk fel a csúcsra. Nem kell megijedni, nem nagyon megerőltető.
És nem is hosszú. Bő fél óra alatt felértünk, és nem siettünk.
Közben a felhők jöttek-mentek a fejünk mellett, hol elláttunk messzire, hol nem láttunk semmit.
Amikor megláttam az első kopjafát, önkéntelenül összerándult a gyomrom.
Aztán megláttam még egyet, és a többit, végeláthatatlanul. Ez itt zarándokhely, az elszakított ország népe, és maguk a székelyek is szívesen és tiszta szívvel zarándokolnak ide.
Megkapó és megható látvány a sok nemzeti színű szalag, a sok kopjafa, kereszt, emlékmű.
Kicsit mindenki meghatódik itt azt hiszem.
A szél itt is nagyon fújt, de szerencsénk volt, kis időre a nap is kisütött, elzavarta a felhőket, és körbe tudtuk nézni a panorámát.
A terepjáró bő két órát vár ránk, aztán szépen visszavisz a faluba bennünket.
A Hargitai élményt este még megtetéztük egy helyi gyalogtúrával. Erdőkön és réteken át kis nyaralók mellett gyalogoltunk a Zeteváraljai víztározóhoz.
Útközben fantasztikus virágok között sétáltunk, és elképesztő, hogy itt mekkora harangvirágok nyílnak, milyen szép a margaréta, és még számtalan más virág.
Szedtünk teának szúfűt, és haza is hozhattunk áfonya cserjét, mely megszárítva ugyanúgy, mint a szúfű, kiváló teának.
A kis nyaralók kapuján klassz tábla állt, itt a védelem teljesen rendben van.
A víztározó a hegyek ölelésében megint csak élmény, nagyon szép, szinte mesebeli tó. Középen szabályos erdővel borított csúccsal, meseszép. Láttam csónakázó embereket, bár csónakbérlési lehetőséget nem találtam. Viszont a parton a gátnál van kis árusító pavilon, ahol a szokásos finomságokat vehetjük meg. Áfonyapálinka, áfonyaszörp, áfonyaméz, stb.
A víztározótól a falun keresztül gyalogoltunk vissza szállásunkra, így közelről is megnéztük a szép székelykapukat, a szénagyűjtő embereket, és a lovaskocsikat.
Itt minden lelassult, nyugalmas, pihentető.
Persze hogy jó étvággyal láttunk hozzá a helyben horgászott friss pisztrángvacsoránknak. 🙂
