Ha a szó szoros értelmében vesszük, Segesvár belvárosa a vár környéke egy kis ékszerdoboz, 1999 óta a Világörökség része. Feltétlenül érdemes megnézni, bár majdnem elriasztottak tőle. Sok a román, piszkos a külváros, és tényleg nincs semmi szép rajta. De. A vár és a belső rész mint nálunk Szentendre, kis pici utcákkal, kis terekkel, bájos galériákkal, nagyon hangulatos. Sok kis apróság vásárolható, jó és olcsó éttermek vannak, a múzeum és templomi belépők sem drágák.
A vár alatt sikerült parkolnunk, ingyenes volt a parkolás. Az omladozó kapun átlépve az órás torony tárul elénk, ahova szerény belépődíj ellenében fel lehet menni. Én nem kívánkoztam, elég rozogának tűnt. A torony a 14. században épült, régen városháza volt. Éppen dél volt, így turisták tömege állt a téren, hogy a torony óráján mozgó figurákat, az ezüst apostolokat megcsodálja. Sajnos rövidke volt, nem sok volt rajta a látnivaló.
A főtérről a Dracula ház mellett emelkedve gyalogoltunk fölfele, majd a diáklépcsőn jutottunk fel a várba.
A diáklépcső 1642-ben épült, fából készült. A 175 fokból álló lépcső nevét onnan kapta, hogy egykor ezen mentek fel a diákok a vártemplom melletti iskolába.
Felérvén a vártemplomba (más néven Hegyi Templomba) éppen orgonakoncertre próbáltak, így a szemünkön kívül a fülünket is megtöltöttük élményekkel. Csodás régi magyar templom, illatos áhítatos belsővel. A templom a XIV-XVI. sz. között épült, az erdélyi gótikus építészet remeke. Itt választották erdélyi fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt. Különösen szép a gótikus hálóboltozat, a faragott szentségtartó és a Segesvár környéki erődtemplomokból idekerült oltárok. Érdemes külön megkeresni a hajó jobb oldalán lévő padot díszítő címereket,köztük Mátyás királyét és Báthory Istvánét.
Az ajtónál belépőt áruló hölgy szép magyar beszéddel ajánlotta fel, hogy minden kérdésünkre válaszol.
Lefele a temetőn átvezető utat választottuk, a sok régi sírfeliratot is érdemes megnézni.
Magyarok mindenütt, érdekes látvány.
Várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll, az egyik megmaradt mellett sétáltunk vissza a kis főtérre.
A tornyok egykor a mesterségek nevét őrzik, így van a szabóknak, csizmadiáknak, vargáknak, stb. tornya.
A színesre festett házak között jólesett picit romantikázni, s bocsánatos bűn talán, hogy Petőfire nem sokat gondoltunk.
