Töltött zsemle másképp

Az alábbi finomságot Stahl Judit receptje alapján készítettem el. Ez a töltött zsemle nem édes, így könnyű vacsorának, vendégvárónak egyaránt megfelelő, gyorsan kész, finom, és nagyon látványos.
Hozzávalók: 4 zsemle, 4 tojás, krémsajt (én 2 db budget natúr krémsajtot használtam ) 1 pár debreceni ( a négyesével csomagolt csípős vékonyat szeretem ), só, csili, bors., pici olaj.
A debreceni és a budget natúr sajt is a Sparban kapható.

Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt. A tepsire sütőpapírt teszek. A négy zsemle kalapját levágtam, belét kivettem (ez megmaradt). A krémsajtot összekevertem sóval, borssal, és csilivel. Én csípős-rettenetes Cseszneki apró csilipaprikát használok, picire vágva. De ízlés szerint lehet adagolni, vagy kihagyni. Snidlinggel is el tudom képzelni.
Ezután megsütöttem a a debrecenit, s hagytam picit kihűlni, majd összekarikáztam apróra.
A zsömlékbe kentem a krémsajtot, rádobáltam a debreceni karikákat, s az egészre ráütöttem egy-egy tojást.
Só, bors, és ment a sütőbe. A végeredmény isteni. 🙂 Én salátát adtam hozzá.
Nem vagyok egy ételfotós, így nem sikerült jól a kép, de az étel finom, és jól is néz ki!

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony