Hirtelen felindulásból kivettem egy szabadnapot, és kirándulni mentem a Délvidékre. Útközben a rádióban hallottam, hogy a Mohácsi Busójárás első napja van ma, így leparkoltam Mohács főterén, és körbenéztem.
Épphogy csak indult a program, de máris elkapott a Mohácsi tévé stábja, egy rövidke riport erejéig. Kinyilatkoztam, hogy nem is ide indultam, de a hírek hallatán benéztem, s ígérem délután visszajövök az igazi busójárásra.
E rövid pihenő után a kirándulás kitűzött célpontja, Eszék azaz Osijek felé indultam. A határon útlevél ellenőrzés, az útlevelem még friss, ropogós, de kb. 2 perc volt az egész. Az út jó, hibátlan, könnyű volt autózni, és az idő is tavasziasra fordult.
A határtól 40 km-re lévő Eszékre érve követtem a Centrum táblát, és egy félórás sétát tettem a centrumban. Még láthatóak a házak falán a golyók nyomai, megdöbbentő, és félelmetes.
Az utcákon kétféle népet láttam, a gazdagot, és a szegényet. Mivel az átlagnép kissé szegényesebben öltözik, a többi pedig nagyon nagyon csinosan, és meglepően drága ruhákban. Láttam is üzleteket, amiben egy táska 40 ezernél kezdődik, nem is egyet. Ez még nálunk sem sűrűn fordul elő, Fehérvár nagy város, de ilyen drága üzlet csak egy-két darab van, Eszéken pedig jó sok.
No, a kis divatkitérő után térjünk a déli szokásokra. Délvidéken dél lévén az összes kávézó tele volt, és mindenki szívta a cigijét, a kávézók benejlonozott teraszán. Felmentettem őket, mivel a háború, ami a lelkükbe mart, rászoktatta őket a cigire.
Feltűnőek voltak a villamosok, egykocsis, tömve emberekkel, és színes reklámokkal az oldalán.
A főtér alatt aluljáró, lekukucskáltam, és egyszerűen üzletközpont volt, a legkülönfélébb dolgokkal. Az árak magasabbak mint nálunk, úgy 30 %-kal.
A Centrumot elhagyva felkerestem a város szélén lévő várat, ami inkább erőd, a Komáromihoz hasonló. Egy része felújítva, egy része szemetesen, elhagyatva.
De a vár melletti barokk főtér, és barokk utcácska elbűvölő. Ez a legszebb az egész városban, ezért érdemes idelátogatni. Picit emlékeztetett Selmecbányára. Csak ott nem voltak golyózáporos házfalak. Itt még vannak, némelyik elhagyatva, némelyik csak úgy, és van amit felújítottak.
A centrumban is feltűnt, hogy csomó felújítatlan szép régi ház van, szinte mind, ami új, az új építésű, és nem felújított. Fura, mert értékesek, történelmileg fontosak, és nagyon szépek lennének.
Itt a téren már volt szépen helyreállított ház, és nagyon hangulatos így a tér.
Eszék után szerettem volna a Kopácsi rétet megnézni (Kopacki rít) de éppen felújítás zajlik, készülnek az új hidacskák, és öko épületek, valamilyen Uniós projekt kapcsán. A Duna-Dráva vidék természeti szépségeit mutatják be itt tanösvényen. Majd máskor megnézem. Biciklit is lehet bérelni, ez jó hír.
Tovább autóztam Csúza felé (Suza) ahol a Piros Csizma étteremben ebédeltem, helyi specialitásokat megkóstolva.
Az étterem már jóval korábban feltűnő táblával hirdeti magát, nem lehet eltéveszteni. Szállást is adnak, és az ételek is finomak. Jóféle borokat is kaphatunk, sajnos vezettem, és egyébként is túl minőségi volt, számomra megfizethetetlen. (4000 Ft/ üveg)
Előételnek dunai halválogatást kértem, ami három féle halból állt, elég kicsi adag. Egy marinált hal, marinált hagymával, ecetben marinált mazsolával. Aztán egy enyhén füstölt hal salátaágyon, paradicsom kockákkal, és végül egy másféle marinált hal, salátaágyon. Nagyon finom volt mindegyik, de kicsi adagra, épp csak kóstoló falatkára számítsunk, 40 kunáért. Viszont kuriózum, házilag készített, érdemes megkóstolni.
Főfogásként grilltálat kértem, amihez sült krumpli, hagyma, és ajvár járt. A grillételek pedig, ca szokásos horvát husik, csevapcsicsa, pljescsavicsa, raznici, stb. Mindegyik jó volt, ízletes, tökéletesen megsütött. Végezetül csizma mouss-t kértem, ami mákos és vaníliás mouss volt.
A pincérnő beszélt magyarul, nagyon kedves, készséges volt, a főétel 55 kuna, a végszámla, desszerttel, üdítővel borravalóval 150 kuna. De mindezt ketten ettük, és jóllaktunk.
A tele pocit egy sétával rendbe tettem, mert a következő falu Vörösmart, (Znamenic) ahol régi pincesoron lehet sétát tenni. Van romos, van szépen felújított, van nyitott, és olyat is láttam, ahol fekete ruhás emberek gyásztort tartottak. Érdekes szokás, kint a szőlőben, a pincében, de tetszett.
Még néhány km, és Kiskőszegen vagyunk (Bilje) ahol választhatunk hogy Udvar-Mohács útvonalon megyünk -e haza, vagy a Kiskőszegi Duna hídon át, Szerbiába, ahonnan pár km a Hercegszántói határ, és akkor Baja felé mehetünk.
Én még készültem vissza a busók közé, tehát nem volt kérdés. Kiskőszeg és minden eddigi falu szegényes házacskái egy hatalmas löszfal alatt-fölött-között húzódnak meg, nekem félelmetes, hogy bármikor leomolhat. Persze az itt élők bizonyára megszokták ezt. A faluból szerpentines kockakő út vezet fölfelé, de a tetőn tettem egy kitérőt a második világháborús emlékműhöz.
Csodás innen a kilátás, végig látnia Dunát, a hidat, és a falut. Sok nagy hajó, uszály van a kikötőben, és én még Kiskőszegről sem hallottam soha. Picit elszégyelltem magam.
Az itt élő emberek szegények, néha az volt az érzésem, akinek szétlőtték a házát valahol a városban, kijött ide a szőlőjébe, présházába lakni, amit aztán toldozgatott, foldozgatott, és azóta is így laknak. Szóval nem felhőtlen öröm a látvány, de ez is kell ahhoz, hogy az ember helyén kezelje a saját boldogságát.
A visszavezető út, szőlős dombok-lankák közt nagyon kellemes volt, és a pár perces útlevél ellenőrzés után hamarosan már a busókkal fotózkodtam. Mohácson a főtéren szólt a sokác zene, beöltözött fiúk, lányok szórakoztatták a népet. Jó hangulat volt, és nem volt még tömeg. Egyszer a busójárás hétvégi napján voltam itt, bődületes tömeg volt, nem volt egy normális wc, a vendéglátóhelyekre be sem lehetett menni, annyian voltak, parkoló a világ végén, szóval nem volt kellemes élmény. Így az első nap pedig szuper jó hangulatos, ajánlom mindenkinek.
