Szép időben folytattam a kéktúrát, jobbat kívánni sem lehetne. Bár a sapka és kesztyű egész nap rajtam volt, és néha a sárral is küzdeni kellett, eddig nagyjából szerencsém volt az időjárással. Ez is nagyon fontos momentum szerintem, hiszen én hétvégéken érek rá, és ez átível majd az egész éven. Minden évszakban túrázom, és nem lesz baj, ha nem kell esőben menni.
A rajthelyen a Nagyvázsonyi várnál megint csináltam egy fotót, más fényekben másként látszanak a Kinizsi vár romjai.
Ezúttal lefelé a szokásos kék jelzésen ballagtam, és a vár alatt egy új pihenőhelyet találtam, ami szerintem a kék túrázóké. Ide kiránduló nem nagyon jön le.
Kis gyaloglás az aszfalton, aztán folytatás a Kab-hegy irányába. Ez is ismert terület, már jártam erre. Hamarosan megjelentek az állatok, melyek a mai napom főszereplői voltak. Az összesítés: két őz, két szarvas, két muflon, de ez csak a kezdés, a folytatás, egy hatalmas szarvascsorda vonulása, kb. 30-40 állat. De még fel sem ocsúdtam az ámulatból, máris egy mufloncsordát bámulhattam szájtátva.
Gyönyörűek voltak, a nap nagy élménye volt számomra.
A Kab-hegy oldala nagyjából járatlan, bár a kék jelzés végig megvolt, azért nem sok turista jár errefelé.
Átmászás a kerítésen többször is volt a nap folyamán, ezzel a kis tornamutatvánnyal megszakadt a túra monotonitása.
A Kab-hegy 599 m magas, bazalt talajú egykori vulkán, érdekessége, hogy nem tanúhegy, mivel más korban más anyagra, konkrétan dolomitra ömlött a láva.
A csúcsra felérve sajnálkoztam, hogy nincs sem pad, sem más pihenő.
Nagyon jó lenne a kék túra bélyegző mellé egy pad! Viszont a bélyegző a fán friss, és van alatta egy tartó, mint a kottának, ezúttal a túrafüzet számára, hogy könnyebb legyen a bélyegzés. Öröm és boldogság, új találmány, és jó.
Kénytelen voltam egy nagy és hideg kőre leülve elfogyasztani a reggeli-ebédemet. Közben bekandikáltam a hatalmas fal mögé rejtett vadászházba. Olyan egykori Kádáros kinézete volt.
Némi aszfalton gyaloglás, majd erdő és megint aszfalt, megint erdő következett, aztán Úrkútra érkeztem.
A falu névadója egy ős kút, szép új foglalatban.
A Kéktúra vendéglő, ahol a bélyegző található, déltől négyig nincs nyitva. Ez nem szerencsés, érdemes lenne kitenni. A vendéglő sivár kinézetű, a kávé is pocsék volt, a névadó kéktúra ennek ellenére nem sivár, és nem pocsék, bár javítanivaló bőven van rajta. Főleg az őskarsztból kivezető szemetes szakaszon, ahol a kék jelzés átvezet.
A faluban szépen jelezték merre található a Csárda-hegyi őskarszt, a kék pont azon át vezet, ez legalább jó hír, mert érdekesség. A karsztnál pihenő padok is vannak, célszerű evő-ivóhely.
Néhány fotót ellőttem, aztán egy jó kis szemetes részen kivezetett a jelzés a faluból. Szomorú, hogy a faluban senki nincs, aki indítványozná ennek a szemétdombnak a kitakarítását. És pont itt, ahol a falu turisztikai látványossága található.
Egy nagyon kényelmetlen sáros, vaddisznók által összedagonyázott úton mentem tovább, nehézkes volt, nem örültem. Aztán végre tisztás, egy szép farakás, ahol összekaptam magam.
Innen lejtőnek vezetett az út, egészen a Güszi pihenőig, ami egy nagy fa, alatta paddal, asztallal.
A Csollányos-völgy szurdokában folytatódott az út, olyan volt mintha patak mederben lennék, de patak nélkül.
Elértem a Kislőd mentén lévő Bakonyi kalandparkot, a bejárat körüli padon ebédeltem még egyet, aztán a Kislődi vasútállomáson megejtettem a pecsételést.
Az állomással szemben felhagyott bányaépület éktelenkedik. Borzasztó. Maga az állomás és környéke is lepusztult, mintha évek óta nem járna itt senki…
Még kb. két km, és beérkeztem a Városlődre, sajnos elég szomorú putris házak mellett vezet az út.
Mai adagom megvolt, 24,1 km, (plusz 2) és 603 m szint.
