Zircről az állomásról bandukolok az aszfalton, szürke az ég, fúj a szél, aki arra jár, a Szépalmát jelző táblánál jól nézzen körül, egy ötezrest kirántottam a zsebemből a fotómasinámmal. 🙁 Ez a nap sem indul jól….
Az aszfalton való haladást – másokkal ellenben – én kedvelem, hamar be is értem Nagyesztergárra. Sokat nem látni a faluból, mindjárt jobbra fordulva el is hagyjuk.
Azért a faluban járó lovaskocsit lefotóztam, mielőtt egy szép erdőbe érkeztem. Sok-sok tavaszi virág nyílik, öröm látni őket. Igazán szép erdő ez, medvehagyma, tavaszi kikerics, kakasvirág, csak az általam ismertekből a választék. A jel is megvan, bár figyelni kell.
Hamarosan völgyben landolok, a Gaja ered innen, kis patakként kezdi. Nemsokára szép folyóvá bővül. Kellemes az út szép ilyenen járni. Időnként romantikus, vadregényes részek is tarkítják.
Egy elhagyott tanya épületet lefotózok, egykor valami uradalmi épület lehetett, még nem olvastam utána. De szeretem az ilyen romokat is. Erdőben gyalogolok végig, szép fák között, patak mentén, szép az útvonal.
A mai kedvenc kék jelemet is lefotózom, egy hangulatos görnyedt fa mellett. Tetszik az is, hogy mindenféle helyen megtalálható a kék jelzés. Volt már kútgyűrűn, betonoszlopon, fák különböző részein, stb. Igyekszem a változatosságot is megörökíteni, aztán majd ha kész lesz a kéktúrám, kezdek velük valamit. Ötleteim már vannak, az erdőben jó elgondolkodni ilyen dolgokon is. Van rá idő.
És hát a kitérő a szurdokhoz, kihagyhatatlan. Gyönyörű hely, vadregényes, a víz mély ösvényt vájt a sziklákban, zubog le a víz. Ki ne hagyja senki, sőt csak kirándulni ide, azt is érdemes.
Jön a leghangulatosabb rész, kis patak kis híddal, körülötte buja zöld növények. Feljebb tehenek bámulnak rám, aztán egy forrás következik, kirakott bögrével. Utána pedig az “emelkedő”. Egészen Tésig fölfele baktatok, de hát minden hegynek van teteje, ennek is.
Szép kilátó készül, azt hiszem úgy olvastam az erdészet honlapján, hogy “Tési kilátó”. Még nincs felrakva a teteje, érdekes így látni egy kilátót. De minden ilyennek örvendek, jó ha fejlesztenek, a természetjárásba szerintem igazán érdemes pénzt időt energiát fektetni. Hamarosan már a tetejéről bámulhatjuk a tájat, és a modernt “szélmalmokat”.
Tésen a kocsmában egy kóla, egy kávé, meg egy pecsét, aztán gyaloglás tovább, immár lefele. Az eső is elered, szomorú az idő, szomorú a hangulatom is. Medvehagymák körben mindenütt, mutatós növény, bár élősködve elnyom minden mást.
A Hamuházat elhagyva leereszkedek a Tűzköves árkon, aztán ismét kirándulók jönnek-mennek, közel már Kisgyón. Megkeresem a kulcsosháznál a nyalókát, beragasztom a füzetembe, és lefotózom a már-már szimbólumnak számító kanapét.
Ez a táv is megvan, teljesítve: 26,6 km, 613 m szint.
