Baracklekvár variációk

Hétvégén megint beindult a lekvárgyár, jó pár kg sárgabarackot befőztem. A befőzés nagyszerű és egyszerű, de csak úgy, ha a barack kellőképpen nagy-szemű, és ha befőzőcukorral készítjük.
Kétféle variációt készítettem, de a második adaggal megszenvedtem, mert nem a drága, nagyméretű sárgabarackból dolgoztam, hanem apró szemű kicsi barackokkal. Szóval a meló csak akkor könnyű, ha van pénzünk drágább barackra. A mennyiségek nem számítanak, mindig a gyümölcs mennyiségéhez mérten kell a befőzőcukrot adagolni.

Az üvegek előkészítése: Meleg vízben tisztára mosom az üveget, majd beteszem 150 fokra a sütőbe, tetővel együtt. Csak pár percig, utána lekapcsolom a gázt, és a forró sütőben hagyom az üvegeket, egészen a betöltésig.

Kardamomos citromos baracklekvár
 4 kg barackból készítettem, hozzá megfelelő mennyiségű befőzőcukor, 1 zacskó zselésítőszer, ehhez a mennyiséghez egy  szűk fél mokkáskanálnyi kardamom, egy egész citrom leve. 13-14 percig főztem, majd összeturmixoltam, a tiszta üvegekbe töltöttem, pár percre felfordítottam, majd letakarva hagytam kihűlni a lekvárt.

Kardamom: ez a keleties fűszer nem kapható minden boltban, én a Lehel piacon szereztem be a fűszerésznél. Nagyon különleges illatú és ízű, elég belőle egy pici, mert erős. Enyhén narancsos, fahéjhoz hasonló picit talán még ánizshoz is hasonló illatú, és összetett virágos ízű. Guatemalából származik, pici zacskókban kapható. Mindenféle édes dologhoz, süteményhez, gyümölcsmártáshoz, lekvárhoz szoktam használni. A fahéjat nem szeretem, nálam ez a fűszer pótolja.

Narancsos-vaníliás  sárgabaracklekvár

2 kg-ból főztem be, az apró szemű barack jól megdolgoztatott. Hozzá megfelelő mennyiségű befőzőcukor (én 3:1-et használtam) és tettem bele egy zacskó zselésítőt is. Nem mertem vállalni, hogy folyós legyen a lekvárom, és kifolyjon a palacsintából. Meg így az állaga is nagyon kellemes lesz. Ezt a barackot, mivel szálasabb, 15-17 percig főzzük, belekevertem egy egész narancs levét, és belét. Egy vanília rudat kikapargattam, azt is belefőztem. Lazára turmixoltam, kissé darabosabbra.

A két lekvár ég és föld teljesen más ízű és állagú lett, de mindkettő nagyon finom. Érdemes próbálkozni.
Sokkal finomabb lekvárokat készíthetünk mint a bolti, jó minőségű, és olcsóbb is.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony