Cserhát 2. nap.

A reggel köddel fogadott, az óraállítás ellenére nem volt világos. Még pára és köd lepte be Alsópetényt, mikor egy kávéval a pocinkban elindultunk fölfelé a falu utcáin.

Csak föl, és még följebb, egészen a falut ölelő domb tetejére. Sajnos nem volt kilátás, csak köd, de az őszi erdő így is megmutatta csodás arcát. Színes levelek, sárgától narancson át pirosba hajló okkerig. A gombák ezrei nőttek az erdőben, kis barna, nagy csoport, fehérek, trombita alakúak, ennyi színes gombát még nem láttam. Sajnos mind mérges gomba volt, vagy legalábbis nem ehető.
A vargányák nem akartak velem találkozni.

Kicsit sejtelmes volt az erdő, vaddisznók túrásának nyomait láttuk, majd egy fenyvesbe ereszkedtünk lefelé. Mindig változott a táj, változtak a fák, láttunk cserest, bükköst, tölgyeket, igazán szép és színes volt a környezet.
Csak a fránya köd nem akart felszállni.

A fenyőerdős útszakasz mint egy hullámvasút, le-föl és megint le, kanyarogva, nagyon izgalmas volt. Az időjárás is változott, a völgyben sokkal hűvösebb volt, vissza kellett venni a dzsekit és kesztyűt.

Beértünk Romhányba, a faluban mindenki ránk köszönt pedig még kilenc óra sem volt. Megtaláltuk a kocsmát, Lilla presszó, megittuk a második kávénkat, pecsételtünk, és egy kóla mellett kiültünk reggelizni a kocsma előtti padokra. A pincér hölgy még párnát is kínált a fenekünk alá, így nagyon kellemes volt a pihenés.
Szokásos turista reggeli, szalonna, kolbász, sajt, hagyma, és erős paprika. Szerintem finom, lehet hidegben, melegben egyaránt cipelni, sok energiát ad, és szeretem. 🙂
Egy csoki is lecsúszott, aztán indultunk tovább.

Romhányon is van több látványosság, nekem a régi gyárak is nagyon tetszettek, tisztára a tini koromra emlékezte, mikor még híres volt a Romhányi kerámiagyár.

Évek óta nem hallottam róla, csak most jutott eszembe a kék túrára készülve, hogy mennyi minden van itt, pl. a Romhányi csata emlékműve.
 http://www.romhany.hu/
Sajnos az előttünk álló táv miatt nem tehettünk nagyobb kitérőt, így ez a hely is visszavár.
A falut elhagyva kicsit aszfalton haladtunk Kétbodonyig, de szinte összeér a két falu.
Ez is tuti kis hely, egy helyes fogadóval (Bagolyvár fogadó – az út végén találkoztunk más túrázókkal, akik itt aludtak, és nagyon dicsérték. Remek szobák, finom reggeli. http://ketbodonyiapartmanhaz.hu/).
A falu elején  a Rákóczi emlékmű fogadott minket, és magas löszfalak az út túloldalán.

Ez itt Felsőbodony, aztán egy kis szünet, majd Alsóbodony következett, ahol egy emelkedőn történő felkaptatás után a kocsmában találtuk meg a pecsétet.
Itt is, ahogy Romhányban is, vasárnap lévén a helyi kisboltok nyitva voltak, erre nyugodtan lehet számítani.

A túra szép része számomra ezzel véget ért, mert Kétbodonyt elhagyva egy rendkívül sáros földúton kellett fölkapaszkodni, ami soha nem akart véget érni. 11,5 km-en keresztül  csak sáros út, körben akácerdő, ronda aljnövényzettel. Eddig Írott-kőtől idáig a kék túrának ez volt a legcsúnyább szakasza. Illetve nem legcsúnyább, mert mindegyik szép volt, ezt kivéve.
Nem is nagyon találkoztunk túrázókkal, és megszenvedtük ezt a szakaszt.

 Az egyetlen érdekesség a sok szép régi birtokkő volt, az egykori uradalmi határokat jelölve.
Már fájt a lábunk a cipő nyomta a sarkamat, a zsák a hátamat, igaz, már sokkal kevesebb volt benne a cucc, fogyott az étel és főleg a víz.

Megváltás volt mikor a sáros út mezőre ért, és amikor megláttuk Becskét, különösen nagyon örültünk. Fáradtak voltunk, elnyűttek, főleg a lányom, aki nem szokott ilyen sokat gyalogolni. Igaz, mostanában én sem voltam.
Beértünk végre Becskére, sokkal előbb, mint terveztük, talán hajtott minket az, hogy minél előbb érjünk végére ennek a szakasznak.
Beültünk a kávézóba, ahol ettünk egy mirelit pizzát, ettünk sütit, ittunk kávét, és beszélgettünk a helyes fiatal kék túrázó párral, akik szintén arra a buszra vártak, amire mi.
Volt egy bő óránk, így kipihentük magunkat, még plédet is kaptunk, hogy kényelmes legyen a várakozás.
https://www.facebook.com/maderfagyizobecske
Szállás is van, nyáron fagyi, finom tea, nem túl finom kávé, és kedvesség, figyelmesség.

A Becskei busszal csak egy falunyit mentünk, Galgagutáig, ahol az átszállás miatt tudtuk, hogy egy órát várakozni kell. Így inkább leszálltunk a falu elején, a sétával jobban telt az idő.

Aztán megjött a busz, s mi ketten utaztunk rajta a sofőrrel.
Bő kétórás utazás várt ránk Vácig, de végig élveztem.
Olyan falukon mentünk keresztül, ahol még sosem jártam, s szinte mindegyikben volt egy szép kastély.
A Cserhát dombjai végig kísértek, egészen remek volt a buszozás.
Még világosban beértünk Vácra, ahol a járgányunkat hagytuk, így este hétkor már a fincsi vacsorát ettünk otthon.
Jól megérdemelt pihenés várt ránk.
Mai táv: 20,6 km és 518 m szint.
A két nap Cserhát igen nagy élmény, most hogy a beszámolót írom, már leülepedett bennem, jó volt, nagyon szép környék, felfedezetlen, ismeretlen, izgalmas.
Kék túra információ: a jelzések tökéletesen fel vannak festve mindenütt! Pihenési lehetőség Romhány előtt kb. fél km-rel egy jó kis pihenőpark asztalokkal, padokkal. Másutt csak a kocsmák kerti asztalai maradnak lehetőségként. Pecsételés: Romhányban a Lilla presszóban, Kétbodonyban a Rákóczi u. 51. sz. ház előtt nincs semmi helyette a falu másik részén a Hangi kocsmában a teraszra kihelyezve találjuk. Becskén a kocsma előterében is és a Máder fagyizó kerítésén is van pecsét.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony