A Dolomitokba eljutni nagyszerű dolog. Ha a Roli-túrával utazik az ember, akár még kalandnak is felfogható. Álljon itt egy “rövidke” történet az elmúlt hét eseményeiről.
A decemberi sízésem hó hiányában elmaradt, sok keserves töprengés után rászántam magam, hogy elutazom vadidegenekkel egy vadidegen országba magas szintű sítudásommal együtt síelni a Dolomitokba.
A Roli-túrát választottam utaztatónak, jókat és szépeket ígértek, lesz nagy hó, meleg szoba, figyelmes túravezető, és kellemes társaság. Nos, ez majdnem így is lett. 🙂
Pozitív volt, hogy Székesfehérváron fel lehetett szállni a buszra, még pozitívabb, hogy a lányom is velem jött. Az összes aggodalmamat, – mi lesz ha pisilnem kell, amikor másnak nem, hova fér el a bőséges csomagom, mi lesz ha rosszul leszek, ha fázok, ha éhen halok stb. – leépítette, friss fiatalos lendülettel közölte: minden rendben lesz anyukám. És majdnem így is lett. 🙂
Szakadó esőben felszálltunk, nem ismerkedtünk meg senkivel, a busz csak ment, ment, néha próbáltam bóbiskolni. Éjjel Ausztriában már szakadt a hó, mintha hátra hallatszott volna a sofőr káromkodása, de lehet hogy csak képzelődtem.
A hó esett, a busz ment, egészen addig, amíg el nem akadtunk.
Volt néhány üres óránk, a hólánc már rég felkerült, de az előttünk nem látható akadályok miatt álltunk és nem haladtunk hanem álltunk. Nincs is ezzel baj, a szendvicsek legalább fogytak, csak az a fránya pisilnikell érzés nem akart múlni. A fiúk leugráltak a buszról, könnyen voltak, de én és még pár csaj egyre feszültebbek lettünk.
Mit tesz ilyenkor a jó túravezető? Megpöcögteti a mikrofont, és szépen kéri a társaságot türelemre, fegyelemre, stb. Magyarán arra, hogy nyugi, ne nyafogjatok, nem tehetünk erről.
És tényleg nem.
Reggel valamikor aztán elmentek a tűzoltók, mentők, rendőrök, és a mi buszunk is tovább indulhatott, immár világos nappal, csodás teret adva a szemünknek. Szebbnél szebb hegyeket láttunk, hófehér lepellel borítva. Hajtűbbnél hajtűbb kanyarokban forogtunk, a gyomrom nem, de szemem élvezte a kirándulást.
Késve érkeztünk, így a napi síelés két órára csökkent, a társaság másik része hótalpas túrára ment.
Megvettük a háromórás jegyet, és bemelegítő csúszásokra indultunk Zoncolan pályáira. (http://sielok.hu/siterep/ravascletto/)
Látni nem sokat láttunk a hóesésben, így legalább nem tudtam, hogy milyen a pálya, csak az orromig láttam el. Azért a nap mégis pozitívba hajlott, friss levegő, friss hó, friss ismerősök. Tetszett.
Este éhesen és fáradtan érkeztünk meg magyar szállodánkba, ahol fürdés, smink, meg hajmosás után a vacsorából már nem maradt köret és desszert.
Nem baj, legalább fogyok végre, sok sport, kevés kaja. Úgyis ez volt a cél.
Viszont volt meleg szoba, forró víz, és ronda pokróc.
Én a lányommal aludtam egy szobába, bár hangoztattam, hogy cserélnék fiatal kockás hasú szobatársra, nem történt változás. 🙂
A szűkös vacsora után bőséges hazai pálinkát fogyasztottunk, és az éjszakai alváskimaradás miatt ezúttal az ismerkedési estet átaludtam.
No de másnap.
Másnap reggel finom és bőséges reggeli után bőséges buszozás következett, két és fél óra szerpentineken át. A sofőrök toppon voltak, a gyomrom toppon kívül, de a látvány lenyűgözött, csodás tájakon buszoztunk.
Ma már egy egész délután rendelkezésre állt a síhez 5 Torri sípályáin. Ennél szebb helyen még talán nem is jártam. (http://cortina.dolomiti.org/index.cfm/Skiing/ski-area-lagazuoi-torri-eng/) A félnapos jegy megvásárlásához a hüttében ütöttük agyon az időt.
A síelés ma sem volt felhőtlen, bár a nap ragyogott, a sípálya nehéznek bizonyult. Bucka, bucka hátán, a gyerek nyafogott, én meg nem volt kinek nyafogjak.
Hazafelé hosszú buszozás, bennem boldog elégedettség, ma sem estem el. Igaz, a sítudásom tavaly óta nem fejlődött semmit. A társaság viszont kezdett ismerős lenni, a poénok már röpködtek a buszban, vacsorára tophangulatba kerültem.
Mivel későn értünk a szállásra, a szigorú túravezetők hallani sem akartak fürdésről, így kénytelen voltam a sisakban leizzadt hajammal részt venni a közös vacsorán. Büdösen, smink nélkül, letört körömmel. 🙂
Azért a világ vége nem jött el, a vacsora bőséges volt, mindenkinek jutott minden, és megint előkerült valami otthoni pálinka a többiektől, ami mellett egy újabb ismerkedési est következett.
Jó hangulatból nem volt hiány, a hajam kitérdekelt, nevetni viszont annál többször köllött. 🙂
És eljött a harmadik nap. Az én napom. Ravascletto sípályáin már nyitás után hasítottunk. Szereztem magam mellé egy ifjút, akinek aztán egész nap tudtam nyafogni. (Kösz Szabi) Azért a síelés is jól ment, bár a fények meglehetősen furcsák voltak. Hol láttunk, hol nem. Alul igen, középen nem, a csúcson megint. Izgalmas nap volt, jól besíeltük az egész rendszert.
Mindeközben csemetém térdfájásra hivatkozva a hüttében egy grappa mellett múlatta az időt. 🙂
Remek nap volt, siettünk haza vacsorázni.
A vacsora finom volt, egyre bőségesebb is, bár engem ez nem motivált. Annál inkább az, hogy a sisakomra sikerült párduc fülecskéket és farkincát vásárolnom. Holnap már ezzel hívom fel magamra a figyelmet a pályákon. Mondjuk könnyebb, mint a sítudásommal. 🙂
Vacsora után ismét ismerkedési est. Ebben az a jó, hogy mindig vannak újak, akikkel még nem sikerült találkozni, beszélgetni, így a bemutatkozás ismét jó hangulatban telt. No és persze pálinkák mellett.
Az egész utazás egyébként vidám hangulatú volt, a túravezetők keresték a túrázók kedvét, volt akiét megtalálták, és persze volt akiét nem. A miénk megvolt. 🙂
Azért a kritikát is ideírom, aztán lehet kommentelni ki ért egyet, és ki kettőt. 🙂
Szerintem a szervezés nagyjából rendben volt, a változás főleg az időjárásnak és előre nem látható dolgoknak köszönhető. (Pl. havazás, baleset) Engem ez egyáltalán nem zavart, én a jó hangulatért és dumálni mentem. 🙂 Na meg hogy lássam a Dolomitokat, azok pedig ott voltak a helyükön.
Azt viszont nehezményezem, hogy kedvezményes bérletre egyáltalán nem volt lehetőség, igaz, az időjárási csere miatt. Így aki síelt, ráadásul a flancos Costa Faloria pályáin is, (http://cortina.dolomiti.org/index.cfm/Skiing/Ski-Area-Faloria-Cristallo-Mietres-eng/) annak mélyebben kellett a zsebébe nyúlnia. De ez sem akkor probléma, hogy a kedvemet elrontsa.
(Na még rímel is)
Ez egy nagyon flancos síző hely, 50 EUR napi belépővel, de a pályák rendkívül szépen karbantartottak, a teraszokon milliomosokkal is találkozhatunk. A környezet tehát csodaszép.
A túravezetőknek viszont ejnye ejnye, hogy nem tudták pontosan, milyen pályák vannak ott, ahol a buszról lepakoltak minket. Nem lett volna baj, ha kék pályákat is találunk. Ez különösen az utolsó napra volt igaz.
Persze feltétezték, hogy aki ide jelentkezik, az tud rendesen síelni. Ne feltételezzék! 🙂
De még ez sem probléma, mert ugyan nehéz piros-fekete pályák voltak, viszont mire leküzdöttem magam a csúcsról, ott várt az élő zenekar.
Fantasztikusan jó hangulat volt, síléccel a lábamon még sosem táncoltam. Főleg nem professzorral. 🙂
Nap végén némi hütte, kávé, iszi, szokásos dolgok, átöltözés a buszon, aztán irány Cortina di Ampezzo, a bundás milliomosok városa. Földig érő bundákban járnak még a férfiak is.
Itt a két szabad óra helyett ötöt is el tudtam volna tölteni, az összes pénzemet, és még azon túl is tudtam volna költeni.
Hú de szép dolgok voltak a kirakatokban, szebbnél szebb ruhák, pulcsik, csizmák, ecetera.
És mégis. Csak sajtot kolbászt tésztát meg grappát vásároltam. Limoncellót, és bombardinót. Nehogymá ne vigyünk haza olaszból helyi gasztronómiát. 🙂
Nagyon tetszett a hangulatos kis város, körben a hegyekkel, szép fényekkel flancosra kivilágítva minden.
Nagy sokára Ágival és Anettel végül találtunk egy működő pizzériát, és befaltuk az igazi finom friss olasz vacsoránkat. Cortinában ugyanis este fél hétkor nyitnak az éttermek.
Gondolom a gazdagéknál délig van alvás, akkor villásreggeli, utána smink, fodrász, körömreszelés, táska, bunda, napszemüveg, egy kis kiruccanás a hegyekbe, így az ebéd belecsúszik az estébe, aztán hajnalig buli van.
Nos, nekünk is hajnalig tartott a buli, fél ötre értünk Székesfehérvárra.
Hazafelé nem volt akadály, a sofőrök remekül teljesítettek, a nép álmos volt, Zsolti és Roland a két túravezető puszi nélkül búcsúzott az esőben tőlünk.
Jó kis kiruccanás volt, köszönet mindenkinek a jó társaságért, remek hangulatért. Innen is üdvözlök mindenkit, és remélem jó olvasóim lesztek.
Aki kedvet kapott, hogy a Rolitúrával utazzon, itt nézheti meg a programjaikat:
http://www.rolitura.hu/
Egy biztos, egyedülállók vagy egyedül utazók is nyugodtan menjenek, nem maradnak barátok és segítő kezek nélkül.
