Tátrai kalandok 2.

Második napon már sokkal fittebben indultam a túrára, jót tett az első napi bemelegítés. Cél a Giewont csúcsa volt, a tériszonyos magamfajta nyámnyiláknak pedig a Giewont gerince. Reggel 8 órás indulás volt, nem túl korán, de mégis a tűző nap sütött ránk, mire kitaxiztunk Kuznicébe.

Az első menedékházig semmi különös csak a szokásos szépséges tátrai fenyők, pici emelkedő, sziklával kővel kirakott utak, mohák és páfrányok, meg hegyi patakok.

A menedékház után egyre erősebb az emelkedés, de tényleg nem tériszonyos, “viszonylag” könnyű túramenet.

Azért egyre többször kellett a víz egyre jobban tűzött a nap, és fel nem fogtam miért hittem azt hogy a hegyeken pulóverek kellenek mert hideg lesz. Hátizsákom tele volt tömve pulcsival esőkabáttal, de így legalább nagyobb volt az edzés foka.

A útközbe eső forrás csodatévő víz, nyakra arcra bendőbe mindenhova került belőle. Kell a víz fölfelé nagyon, ez igen fontos tényező. Ahogy a kalap is elkelt volna a fejemre, hiszen közel kétezer méteren is sütött a nap bőven. Csodálatos harangvirágok mindenütt, ezt nem bírtam megunni, annyira szépek. Minél följebb mentünk annál több volt a kő és kevesebb a fenyő.

A kilátás pazar, egyre szebb, valami fantasztikus szabadságérzés a hegyeken lenni. Nagyon nagyon tetszett, imádtam a panorámát.

 

A hegyekre nagyon sokan jönnek, ez tuti népszokás itt, és nem csinálnak ügyet belőle. Jönnek fel és kész. Pihennek, szívják a friss levegőt, élvezik a fent létet. Én is próbáltam, de amikor megláttam hol fogunk lemenni, rám tört a pánik. Bevallom nagyon tériszonyosnak láttam, és hősiesen küzdöttem a sírás ellen. Akinek nincs tériszonya, nem tudja milyen érzés.

 

De a profi túravezetőnk leimádkozott a hegyről, fogta a kezem és takarta a kilátást. Én csak a sziklát néztem, kifelé alig mertem pillantani. Nehéz, nagyon nehéz annak, akin úrrá lesz az a bizonyos tériszony. Én úgy érzem, mintha nem lenne lábam, és rémületesen félelmetes. Leküzdeni nagy feladat, de szerettem volna. Visszagondolva már nem olyan vészes, sőt talán újra nekimennék. De most félelemmel szívemben küzdöttem le magam. Az ösvény széles, nem veszélyes, csak a szakadék nagyon mély… és egyben csodás. Kettős érzés, akarod de nem mered, Próbálgatni kell a határokat.

Amikor elértük a fenyőket, hálát adtam az égnek, hogy lejutottam. De most hogy már itthonról írok a biztonságos meleg szobából, mégis jó és mégis vágyom újra odamenni. A tér a szépség a friss levegő a hatalmas hegyek sziklák közé. Leírhatatlan.

No este kirúgtam a hámból, beballagtam a híres Krupowki utcára, ahol özönlik a nép. Mintha egész Lengyelország Zakopánéban nyaralna. Az utca tele emberekkel, a teraszok dugig tömve falatozókkal, a hangulat egyedik, a mesés fából készült házikók villák nagyon hangulatosak. Valami felszabadító egyedi hangulata van a helynek. Egy kis étteremben fogyasztottam el vacsorámat, egyszerű gyros jellegű husikkal, mártásokkal, pitazsömlével no és frissen csapolt hideg sörrel.

 

Jó nap volt, és a Giewont nyereg is jó magas volt. Felejthetetlen nap. A csúcs ugyan 1894 m és a nyereg csak 1694, de nekem ez is szép teljesítmény volt. Köszönöm a társaknak, a túravezetőnknek, hogy sikerült.

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony