Jó kis estére vágysz? Netán átjönnek a barátaid? Egy jó kis házi girossal tuti sikert arathatunk a családunk és barátaink körében.
Hozzávalók: fél kg pulykamell, görög fűszersó (adalékmentes!), zöldségfélék: fél uborka, fél lila káposzta, 1 sárgarépa, 1 nagy fehér hagyma (más is lehet, ami passzol vagy van a hűtőben), egy natúr joghurt (most a tejmentes diétám miatt alpro natur szójakészítmény) kapros salátafűszer( van adalékmentes!) egy mokkáskanál erős pista, fél kg burgonya, olaj a sütéshez, só,
Elkészítése: a húst csíkokra vágjuk, megszórjuk a giros fűszerrel, meglocsoljuk egy kis olajjal, összeforgatjuk, egy fél órára a hűtőbe tesszük.
A burgonyát meghámozzuk, hasábra vágjuk, sütésig vízben tartjuk, hogy ne barnuljon meg.
A káposztát vékonyra felszeljük, a répát és uborkát lereszeljük, a hagymát félbe, majd csíkokra vágjuk. (Össze is lehet keverni, most nem tettem).
A husi csíkokat forró olajban megsütjük. Fontos hogy forróban, hogy kívül kérget kapjon, és a fűszer rajta jobban érvényesüljön. Utána lejjebb vehetjük a lángot, és kb. 10 perc alatt meg is sül. (Én vokban sütöttem, mivel fröcsög, kényelmesebb a magas fala miatt).
A joghurtot megfeleztem, egyikbe belekevertem a kapros saláta fűszert, a másikba egy kis kanálnyi erős pistát kevertem, és ez az öntet jön a zöldségekre.
Már csak a krumpli sütése van hátra, az is elkészül forró olajban sütve, mire a husika.
Tányérra rendeztem, meglocsoltam a zöldségeket az öntettel, és utána sokáig nyaltam a számat.