Van Mohács mellett egy falu Sátorhely, mely Nemzeti Emlékhelynek ad otthont. Itt emlékeznek meg a Mohácsi csata hőseiről. Én is ellátogattam ide, megemlékezni arra a bizonyos szörnyű napra, ami 1541. augusztus 29-én volt.
A Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom teljes vereséggel végződött összecsapása, a Mohácsi csata.
Az itt elhunyt katonáinkra, hőseinkre emlékeztet az impozáns emlékhely.
A belépő 1500 Ft, de teljes idegenvezetést kaptam érte. A bejáratnál kis ajándékbolt, az algasorban pedig kezdődik a kiállítás. Nem véletlenül a föld alatt kezdünk. Ott, ahol együtt lehetünk az elhunyt hősökkel. A katonák élethű nagyságban állnak előttünk, a török teljes harci felszerelésben, ami 30 kg körüli volt.
Ezzel szemben a magyarok súlyos páncélviselete az 50 kg-ot is elérte. Mindezt képzeljük el a csata napján, 32 fokos melegben. Reggel 9 órakor már csatasorba álltak a magyarok, de a csata csak délután 3 órakor kezdődött meg. Még elképzelni is rossz, érezhető milyen feszültségben telhettek az órák.
II. Lajos, királyunk mindössze 20 évesen állt csatába, akkor még abban a reményben, hogy a támogatás időben megérkezik. Nem így történt. Lajos király itt lelte halálát. Miután vesztésre fordult a csata, menekülés közben a Mohács melletti Csele patakban lelte halálát. A körülményeket máig vitatják. II. Lajos nagyon nagy bátorságról tett bizonyságot, hogy minden élettapasztalat nélkül fiatalon a csata élére állt.
Kisebb siker és átvonulás után jött a teljes harci megsemmisülés, a mi 24-25 ezer katonánkkal szemben a 60 ezres török sereg. Lényegesen jobb felszerelésekkel, modernebb technikával. A törökök sok sok janicsárral érkeztek. A janicsárok, akárcsak most a Dzsihád államokban, kicsi korukban elrabolt és sarcba szedett gyerekeket képeztek ki katonának. Nagy részük keresztény volt, és kegyetlenségre nevelték őket.
A múzeum föld alatti része bemutatja a ruhákat, felszereléseket, zászlókat, fegyvermaradványokat, és a ládát, mely ábrázolja hogy néztek ki az 1960-as években megtalált hősi halottaink.
A törökök a görbe rövid kardjukkal fejeket vágtak le, testeket vágtak szét. Minden halottat levetkőztettek, kifosztottak, és apróra kaszaboltak. Így a tömegsírban csontmaradványok, csontdarabok voltak fellelhetők. Szörnyű még elképzelni is, de a múzeum és a körülötte lévő kopjafás sírkert méltó módon ad emléket a bátor katonáinknak. Nem is sok katonánk volt, inkább több külföldi zsoldos. De akkor is, hős volt mindegyik. 
A kiállítási épület után végigsétáltam a kopjafás területet. Szívszorító látvány.
Tükrözi a halált, a fájdalmat, az elkeseredett csata félelmes érzését. A szomorú lófejek, és a felállított oszlopszerű lófejű kopjafák az állatok gyötrelmét érzékeltetik.
Megható, és szép temetőhely, itt ahol egykor bíbor vörös vér borította a mezőt.
Hangulatában teljesen megérint, és kíváncsivá tesz minden történelmi pillanatra.
Ezt minden magyar embernek látnia kellene, a többi Nemzeti Emlékhellyel együtt.
Az emlékhely Mohácstól 7 km-re található, szép környezetben.
http://www.mohacsiemlekhely.hu/
A csatáról többet itt: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1526_augusztus_29_a_mohacsi_csata/
Legutóbb a Recski Nemzeti Emlékhelyen jártam, arról szóló bejegyzésem itt olvasható: http: //bakancsesfakanal.cafeblog.hu/2017/05/16/recsk-nemzeti-emlekhely/
