Pihenés a Páskomban

Hogy mi is az a Páskom? Az internet szerint legelő, legelőerdő. Mások szerint a határ, ami falun kívül esik. Nos, egy különleges helyen, a Páskomban töltöttem a születésnapomat, ami a Stílusos Vidéki Szállodák tagja. Nekem bejönnek ezek a szálláshelyek, ez volt a hetedik, amit a tizenegyből felfedezhettem. És most sem tehetek mást, mint hogy ajánlom!

És hogy miért? Mert tükrözi mindazt, amit ezek a kis hotelek, panziók képviselnek. Ezt pontosan idemásoltam, mert szép, és ki is vesézem minden sorát.

Az első, ami szembeötlik, a másság. Az a fajta eltérés a szálloda- és vendéglátóipar fősodrától, amelyben emberektől kapsz törődést.
A második a szépségre, stílusra, minőségre való törekvés, ami tetten érhető az épületben, dekorációban, ételben, italban.
A következő a családi kéz nyoma, a menet közben kicsit megigazított terítő, az újratörölt pohár, a kézzel felfestett felirat, a helyben termelt fűszerek.”

A Páskom nevű csodás hely Lajoskomáromban van, a Balatontól délre, nem nagy távolságra. Hozzánk is közel van, ez volt most az egyik döntő szempont, és hát az előzőleg felsoroltak. A stílus, a szépség, a kedvesség, a családias odafigyelés, ahol a vendégnek már bocs a kifejezésért, de fényesre nyalják a seggét. És hát azért fizetünk, azért szeretünk pihenni, hogy ne magunknak kelljen magunkat kiszolgálni, hanem tegyék ezt mások, akik szakemberek, és értenek is hozzá.

A kényeztetés pedig fölséges volt, az pedig csak a hab a tortán, hogy alig volt vendég. Persze ez csak nekünk kényelmes, mert szeretjük a csendet, nyugalmat.

Ezen a helyen mindenből a nyugalom árad. A zöldnél is zöldebb, csodásra nyírt pázsit, a szépséges és minden időszakban nyíló virágok, a medence kékje, a szörpök hideg frissessége, a meleg takarók, a puha párnák, a madárcsicsergés. Igazi természetközeli élmény.

A Páskomban miden van, ami a mi igényeinket kielégíti, puha ágyak, tisztaság, stílusos berendezés, meghittség, finom és házias ételek, gazdag reggelik. Itt még mini wellness is található, a szauna, a kinti és benti jakuzzi, a pihenőágyak, csakis a kényelmünket szolgálták. A friss és tiszta szaunalepedők, a finom fehér törülközők hozzátartoznak az “ellátmányhoz”. Bár a medence vize még hideg volt, simán úszkáltunk benne, hiszen az időjárás éppen legjobb formáját hozta.

Ínycsiklandó reggeliket fogyasztottunk az étteremben, friss meleg tojásételeket, házi sajtokat, sonkákat és kolbászokat eszegettünk, a teraszon pedig csodás vacsorákat kaptunk. A tálalás remekmű, az ízek háziasak, és amit lehet családi gazdaságokból szereznek be.

A kacsamáj kaláccsal és som lekvárral remekmű, ahogy a som és málnaszörp is isteni volt. De a rántott csirkecombfilé, a fogas ropogós, mind mind kiváló vacsorák voltak. És ez nem a reklám helye, pusztán a saját véleményem. A gazda is mindig jelen volt, de épp csak a füvet nyírta, vagy a kerti tavat buherálta, szeme mindent látott, de senkit nem zavart. Szuper jó a hely, főleg, hogy a falu végén a házaktól távol lévő pihenőhely éppen a szőlőkkel, pincékkel tarkított Fülöp-hegyi pincesornál található.

Ezzel el is jutottunk az egyik szórakoztató programig, esténként jókat sétáltunk a pincék közt. Van távolabbi folytatása is, azt biciklire pattanva – mert bringák is vannak a szálláson – fedeztük fel, ahogy a falu közepén lévő tópartot, a temető mellett, a gesztenyefasort az iskolánál, és a pincesorokat, valamint az ős szederfást.

És már el is érkeztünk a sportos programokhoz. H aktívan pihennénk, egy kiváló nordic walking pálya is van a faluban, mely pontosan a szállásunktól indul, és rövidebb-hosszabb távokat lehet tenni, erőnlétünk és kedvünk szerint. Az, hogy épp nordic walking botot kaptam a születésnapomra, pusztán a véletlen műve, de természetesen ki is próbáltam. A pálya jelzései nem egészen pontosak, de nem fogunk eltévedni, és szépen körbe tudjuk járni a horgász-tavakat a falu határában.

A pár napunk alatt ki sem mozdultunk a faluból, hiszen a szállásunk biztosított minden a kellemes pihenéshez. Bár a környékben van bőven felfedezni való hely, ajánlom is például Ozorát,vagy Déget.

A szobákról még pár szót, az ágy nagyon kényelmes, az olvasólámpa lehetne picit olvasóbarát, az ilyen elnyűtt szeműeknek is, mint én. A zuhanyzóban volt egy kis lefolyásprobléma, és a sminklámpa sem a legvilágosabb, de igazából az élményen semmit nem rontott. És sminkelni nem nagyon kellett, hiszen főként a napon és a friss levegőn töltöttük az időnket. A szobákhoz privát terasz is tartozik, ahol esténként elüldögélhetünk egy pohár borral.

Ami számomra kiemelkedő volt, és másutt nem találkoztam még ilyennel, az a wellness házikó két masszázs fotele. Az egyik gyengédebb, a másik erősebb. Isteni érzés, nap mint nap kihasználtam a lehetőséget, és különböző programokat próbáltam ki. Nagyon jó kis relaxálás, emeli a színvonalat, ami nekem már luxusba hajló. Persze ki-ki pénztárca szerint utazik, de nekem ez igazi luxus volt.

Aki szereti az ilyen helyeket, ne hagyja ki, nem fog csalódni.  Remélem a fotók visszaadják a hangulatot, a Páskom Pillanatokat. Ha nem, akkor nézzétek meg a szálláshely honlapját itt:

https://paskom.hu/

 

Kövess a közösségi oldalakon is!

Jakab Erzsébet

Kedves Olvasó!

Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!

Friss bejegyzések

Carnuntum

Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük

Elolvasom »

Ide írhatsz nekem!

Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:

bakancsesfakanal(kukac)gmail.com

Itt is megtalálsz!

Élet a kéken

A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:

Bronzjelvény

Egy átlagos háziasszony