Piliscsaba állomásról indulva folytattam a kék túrát vasárnap. Egy ötfős társaság is éppen onnan indult, de nem volt kedvük szóba elegyedni velünk, így kettesben baktattunk a nem túl szép utcákon. A faluból kiérve végre erdőbe érkeztünk, jólesett az aszfalt és a látnivalókban szegény utcák után.
Innentől a túra nem is kék hanem zöld volt, eső utáni friss párában zöldellt minden.
Sokáig gyalogoltunk alattomosan emelkedve, de így igazán nem volt fárasztó a Nagy Szénásra felérkezni. A tető felé közeledve panoráma is elénk tárult, meg sok szép virág, és vidám fiúk terep kerékpárokon. Egyre jobban élveztük a túrát, a nap is kisütött, meleg lett, lekerült rólunk a pulcsi.
Már majdnem fölérkeztünk, közel volt az égbolt.
Fentről szép kilátás nyílt minden irányba. Ezért szeretek hegyekre felmenni, még akkor is ha fárasztó. Egyre több turistával találkoztunk, közeledtünk a főváros széléhez.
Kis letérővel a Szép Kilátás nevű helyen fogyasztottuk el ebédünket, és fotózkodtunk a panoráma előtt.
A hegyről leérkezve kicsit keresgélni kellett a jelzést, végül meglett, aztán már új jelzésen folytatódott az út. Elértük a Muflon itatót, ami tele volt biciklisekkel. Nem volt szimpatikus hely számomra. Így a kocsma előtti fán lévő bélyegzővel pecsételtünk. Lenyomata tökéletes.
Innen már remek volt a jelzés, és az útvonal is gyönyörű. Szép virágos rétről ereszkedtünk lefele nagyon meredeken, a Remete szurdokba.
Ilyen kis zöld gombócos fák estek utunkba.
A szurdokban ismét biciklisekkel, kirándulókkal találkoztunk, a patakban épp csak volt egy kis víz. Itt nem volt eső. Felkapaszkodtunk kis kitérővel a Remete barlanghoz.
Nagyobb volt mind gondoltam, én is kértem igazolásképpen egy fotót magamról.
A barlang teteje virágos, a mélye sötét, és nyirkos. Mint a barlangoknak általában. 🙂
Nemsokára beérkeztünk Mária-remetére, ahol elkapott bennünket a vihar. Jó bőven esett az eső,
így Szűz Mária mentett meg minket, mert bemenekültünk a nyitott fedett kegyhelyre. Egy csoport hazánkban élő Latin-Amerikai apácával és nővérrel találkoztunk. Ez a kék túrákban a legszebb, hogy ilyen élmények érnek.
A nővérek kedvesek, barátságosak voltak, s míg mi vártuk, hogy elálljon az eső, és eszegettünk, addig ők előkapták a gitárt, és énekeltek, táncra perdültek. Az állam leesett.
Nagyon jó lett a hangulat pillanatok alatt, és rájöttünk a Jóisten is a vidámságot szereti.
Ennek függvényében az eső elállta után boldogan gyalogoltuk le az utolsó pár kilométert a szép villák és kertek között.
Beérkeztünk a Hűvösvölgyi gyermekvasút végállomásra, ahol pecsételtünk, és lefotóztuk a kék túra emléktáblát.
Jó kis nap volt, remek túra, táv: kb. 21 km, és 600 m szint. Az autónk már várt minket sofőrrel, hazafelé el is aludtunk a kocsiban. 🙂
