Évkezdő tekergő – látnivalói
Az évkezdő Kőszegi túrán a beszámolóból és a túra itinerjéből is kimaradtak a látnivalók. Pedig érdemes rászánni néhány szót, szép
Az évkezdő Kőszegi túrán a beszámolóból és a túra itinerjéből is kimaradtak a látnivalók. Pedig érdemes rászánni néhány szót, szép
Bár az időjósok viharos szelet jósoltak szombatra, mi vettük a bátorságot és nem hittünk nekik, szombaton reggel útnak indultunk Kőszegre
Kicsit elszaladt az idő, már beleléptünk az új évbe, és még nem volt alkalmam megírni a szilveszteri túrákat. Két túrán
Vasárnap Vértesszőlősön túráztam, az ígéretesen szép fém kitűző, és a környék felfedezése miatt. Párás reggeli idő volt, jó sok ember
Múlt hét végén Balatonalmádiban túráztam, Mikulás túrán. Arra nem jöttem rá, hogy mitől Vödörvölgyi, szerintem ilyen helyen nem jártunk útközben,
Hétvégén Tanúhegyek túrán jártam, nagyon szeretem a Balaton környékét, és az összes Tanúhegyet. Voltam már hosszú 42 és 55 km-es
Szombaton a Mecsekbe utaztam a Mecseki láthatatlanok nyomában. A túra Zobákpusztáról a Vargánya tanyáról indult, – már a neve is
Kedves Olvasó!
Örülök, hogy megtisztelsz azzal, hogy blogomra látogattál. Ha tetszik amit olvasol, szeretettel várlak máskor is. Légy rendszeres olvasóm. Köszönöm!
Carnuntum a Római Birodalom Pannonia provinciájának fővárosa, katonai tábor és hatalmas polgárváros volt az ókorban. Alsó-Ausztriában található. Ha utazunk, keressük
Az ősz legszebb termései a gombák, szezonja van éppen a gombaszedésnek. Ezúttal kedves barátoktól nagy őzlábgombát kaptam, ezt készítettem el.
Kőszeg neve, mint egy kis ékszerdoboz, sokszor felmerül a kirándulótippeken, és méltán, hisz csodás kis város, melyet beleng a múlt
Grófnő, jöjjön kérem, bemutatom az otthonom. Ugye milyen szép fehér és tornyos? Higgye el, ha beköltözik minden főúri pompában részesül.
Az augusztusban megrendezett WeLoveMór Outdoor rendezvényen mi is részt vettünk, de lusta voltam és most készült el a beszámoló. Még
Dalmáciai nyaralásom alatt egy klassz és szórakoztató könyvet olvastam, az olasz életérzésről, szerelemről, főzésről. Már akkor beindult a fantáziám, és
Ide írhatsz nekem!
Ha írni szeretnél, akkor megteheted, ezen az e-mail címen:
bakancsesfakanal(kukac)gmail.com
Itt is megtalálsz!
Élet a kéken
A Turistamagazinban írtak rólam, kétszer is. Íme a cikkek, kattints rá év olvasd el:
Szerzői jogok
A blog tulajdonosa által feltett képet, szöveget, videó tartalmat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében a szerző engedélye nélkül bármely más webhelyen, vagy nyomtatásban közzétenni, megjelentetni hozzájárulás vagy forrásmegjelölés nélkül tilos!
A receptek más blogban, oldalon, nyomtatásban való megosztása, közzététele esetén forrásmegjelölés szükséges!
Köszönöm!